2016. január 31., vasárnap

Illegális tojáslerakó

Bizony...Ezt fedeztem fel egy eldugott zugban a műhelyudvaron. Két javításra váró bejárati ajtó mögött találtak maguknak fészkelőhelyet tyúkjaim. Nem tudom, hány napja gyűjtögették és hány tyúkocska használta az "illegális" fészket, nekem bizony nem tűnt fel a tojás szám csökkenés, teljesen meg voltam elégedve a napi terméssel. Így inkább arra gondolok, hogy csak egy-két madár fedezte fel magának ezt a búvóhelyet, és már napok óta használhatták, így eshetett meg, hogy a napi 7-10 tojás mellett 1-1 "félrepottyant", hisz ez tényleg nem feltűnő.
Aztán kacsatojást is találtam "sumákban", a kerti szerszámosban. Itt tárolom az idei kertészeti szezonra félretett mulcsot zsákban, aminek a nyitott száját "szétfészkelve" kellemes helyet talált magának Kacsa Karola vagy Kinga. 
További érdekesség szárnyas-történeteinkben, hogy egy-két vörös tyúkom berepülő pilótává vált, és a használaton kívüli tojóládákba is tojnak. Három tyúkólat használaton kívül hagytam télire oly módon, hogy a felvezető lépcsőket félretettem. Úgy gondoltam, a téli hidegben bújjanak csak össze egy istállóban és melegítsék egymást. Egyéb időszakokban pedig használhatják az összes baromfiólat kedvükre.
Nos, a lépcső nélkül maradt ólakat is birtokba veszik a tojáslerakáshoz, ehhez azonban lépcső híján fel kell rájuk reppenni! De hát persze nem nagy csoda ez, hisz a tyúk madár!


2016. január 27., szerda

Szappanokról...szubjektíven

Eljött az idő, hogy Vikitől tesztelésre kapott meleg eljárással készült szappanokról ígéretemhez híven véleményt nyilvánítsak.
Megteszem ezt rögvest, de előbb egy kis kitérő.
Újra reneszánszát éli sok kreatív tevékenység közt a házi szappankészítés , ami persze már nem főzést jelent, mint nagyanyáink idejében, sokkal inkább "elegyítést". Ehhez a hobbihoz már kiváló alapanyagokat lehet készen vásárolni, és nem kell magunknak kifőzni a faggyút . Szilárd és folyékony ápoló és bázis olajokhoz rengeteg helyen hozzá lehet jutni, az internetes rendelés, a csomagküldés pedig felgyorsítja a folyamatokat, csakúgy, mint az adalékok egymáshoz adását és keveredését segítő botmixerek, a különféle gyönyörű kiöntőformák.
Engem is elkapott a "gépszíj", még a "hőskorban" - pár éve, amikor még nem voltak fenn receptek a neten, illetve hellyel-közzel angol nyelvű oldalakról fordítgattam le őket. Közben persze vásárolgattam is azoktól, akik már előttem jártak, hisz kíváncsivá tett, milyennek kellene lenni az igazi házinak. Így rájöttem, hogy az enyim is ugyanolyan, küllemre-állagra legalábbis. Nekem azidőtájt voltak kecskéim is, így mindjárt a nehezebb verzióval kezdtem: kecsketejes szappanokkal indultam.
Azóta persze sokat változott a szappan-világ, fantasztikus szappanköltemények készülnek világszerte háziasszonyok szappanlaborjaiban. Ezeket a termékeket én elsősorban művészetnek tartom, és csodálom a készítőik ötletességét, de bevallom, vásárlásnál inkább gyönyörködöm bennük, ám a natúrat választom . Tudom, persze, hogy bizonyos színeket ki lehet keverni természetes színezőkkel is, ám a nagyon harsányak nekem kicsit gyanúsak.

És akkor a hatásukról pár szót.
Életmódom és tevékenységeim nem kímélik a kezemet, sokat kell törődnöm azzal, hogy egy-egy kézfogásnál ne egy érces-kérges-bökős kézzel találkozzon az illető, vagy egy simogatásnak ne "jujjj!" legyen a vége, ne'adj isten a harisnyaszemek fussanak százfelé. Rengeteg kencét - gyógyászatit is kipróbáltam, kisebb-nagyobb szerencsével. Így kanyarodtam el a házi készítésű kozmetikumok világába, és a mai napig is készítem magamnak-magunknak a kéz- és arckrémet, a szappanokat. Nagyon jó tudni, hogy pontosan miből készült a termékem, és már ezért is nagyon szeretem őket. Csodás gyógyhatást mégsem tulajdonítanék nekik. Kétségtelen, hogy amióta a saját - és mások házi termékeit használom, könnyebben, gyorsabban regenerálódik a bőröm, de például a téli hideg időszakban a gyógyulási folyamat egy felrepedt ujjbegy esetén így is hosszadalmas.

És még valami, ami fontos lehet. Egyáltalán nem mindegy az sem, milyen korosztályúak vagyunk, van-e valamilyen betegségünk, milyen a táplálkozásunk, folyadékfogyasztásunk, illetve, hogy milyen megerőltetésnek van kitéve a kezünk?
Hosszú évek tapasztalata azt bizonyítja nekem, hogy az erősen igénybe vett időszakokban - mint amilyen a tél is, fokozottan kell figyelnem a vitamindús táplálkozásra, az elegendő, jó minőségű folyadék bevitelre, fizikai munkánál a kesztyű használatra és emellett a bőrápoláshoz csakis házi kencét használva segíthetem elő a kezem töredezettségének javulását.

Zárszó. Semmi baja nem volt a kezemnek akkor, amikor sajtoztam. A tömény tejzsírok a legjobb kézápolók! Sajtozzatok, készítsetek sok-sok túrót és szép lesz a kezetek!




 

2016. január 22., péntek

Csemege....Ajánló!

"Sem a nagy tudás, sem a kreativitás nem teszi az embert géniusszá. A szeretet az, amin egy elme alapszik"

Wolfgang Amadeus Mozart

Igazi csemege, igaz , nem kulináris hanem kulturális. (Bár ha előadás után összejön egy jó vacsi, akkor két legyet ütünk egy csapásra.) Sajnos, záróra közeli időpontban estünk be a kedvenc bándi Kakukkba, de így is gyors és kiváló kiszolgálásban volt részünk.

Ha épp nem limonádéra vágyunk, jó szívvel ajánlom a darabot, Almási Sándor és Kökényessy Ági fantasztikus előadásában. 
Röviden: a fiatal, ámde súlyos beteg Mozart utolsó két órája feleségével, Constanzzal, "tényfeltáró" beszélgetés hűségről és hűtlenségről.

Az ötéves zeneszerző zseni

A színlap

2016. január 15., péntek

Savanyú csicsóka

Télen is lehet eltenni, savanyítani. Rengeteg télen kapható gyümölcsből, zöldségből készíthetünk lekvárt, kencét, turmixitalt, sőt füstölhetjük is őket - erről majd később írok.

A csicsóka is az újrafelfedezett, csodás hatásúnak titulált növények közé tartozik, aminek széles körű lehet a felhasználása: nyersen fogyasztható - szerintem így a legjobb - főzhetjük, pürésíthetjük, salátának is jó, sütni, ropogtatni, sütit készíteni belőle...megannyi elkészítési lehetőség rejlik benne. 
Nem vagyok édesszájú, a savanyú, a sós és a fanyar ízeket jobban szeretem, mint a cukrosat-mézeset. A nyers, de kiváltképp a főzött-sütött csicsókának eléggé édeskés íze van, így most egy savanyított változatát készítettem el, remélem, fincsi lesz majd húsok mellé savanyúságnak. Kíváncsi vagyok, hogy az ecetes létől veszít-e az édeskésségéből?
Pár napja került üvegekbe a lereszelt csicsóka  sárgarépával csinosítva, így még várok 1-2 hetet, hogy az ízek , fűszerek átjárják ( fehérbors, babér, ecet, só, citromos kakukkfű) és csak akkor fogom felbontani.  Valami sertés apróhúsos ebédhez tudnám elképzelni első körben.
 

2016. január 9., szombat

Egy roppanós snack

Nem, nincs történet, ne ijedjetek meg! :)) Semmi, ami úgy kezdődik, hogy ..."Az úgy volt..."
Ez csak egy finom, ropogós snack, így készítsd:

Hozzávalók

2 tojás
10 dkg reszelt sajt
7 evőkanál mag( szezám, len, napraforgó, tök)
1 kanál zsír
pici szódabikarbóna
őrölt csípős paprika
só 

A magokat először a kevés zsíron pirítsd meg, vigyázz! ne égesd el! Én a napraforgót öntöttem a serpenyőbe először, és amikor már picit megpörkölődött, akkor adtam hozzá az apróbb szeműeket. Kevés idő elég nekik, és érdemes többször megkavargatni.
A tojásokat felvertem, és ebbe jött a többi hozzávaló is. Alaposan keverd össze, nem túl sűrű masszád lesz.
Ez a mennyiség egy kicsi tepsibe való, tégy a tepsi aljára sütőpapírt, és kend rá a masszát.
180 fokra előmelegített sütőben süsd pirulásig! 

Nem aposztrofálom reformsütiként: én sör mellé kínáltam:))


2016. január 7., csütörtök

Kutyik...


Nem elég, hogy Tücsök több napi kutyálkodás után hazatért a szomszédból - Liza nagy bánatára - és persze a hazatérést inkább csak hazahozásnak nevezném, hisz elmentünk érte, és felnyaláboltuk és betettük a kocsiba -  idehaza kimerülten egész nap megbújt a szalmában, keresve az idilli pihenőhelyet, s méltatlankodva, mikor a lovak az istállóból kiengedve ezt az állapotot megzavarták, szóval próbáltam ma úgy bealmolni a lovaknak, hogy meg ne zavarjam Tücsök és Bogi megérdemelt délutáni sziesztáját. A vasvilla matatására volt némi morgás...





2016. január 6., szerda

Méghogy itt vidéken nem történik semmi? Kakasviadal!

Úgy bizony! És nem kell ám érte Görögországba, vagy más egzotikus országba utazni. Ámde egyenesen Gannára!
Pulyka Putyin és a nevenincs vörös kakasom esett egymásnak, Fefe szerint a vörös kezdte. Utólag eszembe jut, kaptak is reggel elég szép mennyiségű hagymát, fokhagymát és hagymahéjat a reggeliosztáskor. Állítólag ezzel a harci kedvüket lehet fokozni...
A harcukat látva elgondolkodtam, nem kéne-e viadorrá képeznem a vöröskét...? Mert bár többnyire alulmaradt, de ez nem a bátorságának, inkább kisebb méretének volt csak köszönhető. Hja, aki egy pulykakakassal kikezd...!






2016. január 4., hétfő

Kukorikúúúú! Újévi híradó!

Elcsendesültek az ünnepek és megérkezett az első hó is.
A vendégháznál folyamatos a dolog: a szilveszterezők után itt az idei év első vendégpárja, majd utánuk a következő. Szóval egyelőre nincs megállás. Gyakorolhatom a glutén és laktózmentes főzést! Roston sült pisztráng készült vajon sok petrezselyemmel, fokhagymával, citrommal, a köret céklapüré pirított magvakkal.
Az őzragulevest tárkonnyal, babérral és sok-sok zöldséggel fogom készíteni, tejföl-tejszín nem lesz benne, a sűrítést tojássárgájával oldom meg, a levesbetét pedig glutenixes csipkedett lesz.

A házunk táján a napi téli teendők közé felsorakozott a hólapátolás és a kemény fagyok miatt az itatóvizek rendszeres ellenőrzése. Fél óra alatt jéggé fagy minden, a befagyott edényeket a konyhában a sparhelt mellett olvasztom ki. A kacsák és pulykák szemmel láthatóan jól bírják - talán még élvezik is a havat, a tyúkok gyakrabban bújnak meg a szélvédett helyeken, például szívesen bemasíroznak a fóliába, aminek az ajtaját le kellett szednem javításra. Itt is jó munkát végeznek, mert belekapirgálják az istállótrágyát a talajba.

A harapnivaló hidegben elvégeztem egy jó alapos baromfiól takarítást, és melegen bealmoltam kedvenceimnek. A baromfitrágyát is gyűjtögetem a komposztba, kiváló lesz majd a kiskertbe. Zöldtakarmány híján krumplit és sárgarépát főzök darával a tyúkoknak, zsíros lével felengedve.
Mivel Zsófi egy rövid ideig még itthon van, a tüzek pakolása, a ház melegen tartása megoldott, nem kell félóránként beszaladgálnom fűteni. Ez óriási segítség ebben az időben. (Na, meg a többi, de nem dicsérem, hátha olvassa a blogot:))

Két kisebb ólat lezártam télire, így az összes madár most egy ólban gyűlik össze éjszakázni-melegedni. Apropó, kacsapár. Volt az elmúlt időszakban névadás derekasan, Kingából és Karolából Kinga és Karcsi lett, mivel falubelijeink megállapítani vélték, hogy Karola farka felfelé hegyesedik, tehát gácsér, azaz hímivarú. Ez a megállapítás addig helyt is állt, amíg egyszercsak 2 tojást találtunk a kacsa tojóhelyen. Eztán mindennap. Szóval mégiscsak  tojóim vannak, be kell szereznem közéjük egy gácsért. 

Néhány havas-szürke fotó a környékünkről: hamisítatlan JANUÁR!
Bogival csavargunk

Az Új utca a domb aljáról

Egy oldali beépítés


Az ott fönt a mi házunk

Bodzás-kert télen

2016. január 3., vasárnap

Új év, új tervek

Megújul-e a blog 2016-ban? 
A kérdés feltevését sokminden indokolja, egyrészt az olvasói létszám le-föl mozgása, az internetes blogok új, dinamikus képi világának térhódítása, amit valljuk be, vidéki életünk, valós történeteink messze nem követnek. (Talán ezért is nem sikerült lecserélnem a mostani sablonomat egy dinamikus, magazin jellegű sablonra:))) )
A cél, amiért a blog létrejött, nem változott: bepillantást engedni életünkbe a vidéki pihenést választóknak, ne legyünk arc nélküli, ismeretlen házigazdák. Felgyorsult, dinamikus világunkból épp hogy az egyszerűség, az üdeség, a béke megéléséért keresnek bennünket vendégeink, párok, kisgyerekesek, kisebb baráti társaságok egyaránt, kutyás barátaink pedig a befogadásért, a remek kutyafuttató-sétáltató helyekért hálásak. Ennek az elvárásnak szeretnénk idén is megfelelni, minél több elégedett vendéget fogadni.
Fejlődni legfőképpen az étkeztetés terén szeretnénk, kiváltképp a különböző diétákban. Ehhez sok-sok információt kell összegyűjtenünk, hogy bátran főzhessünk gluténérzékenynek, tejallergiásnak, vegetáriánusnak és akár a többi sok-sok divatos étrend kedvelőjének.
Szeretnék a gyógyfüvek területén is egyre többet tudni, a teák, tinktúrák világába belekóstolni.
Továbbra is lesznek gyógyfüves, kecsketejes szappanjaink.
Nagy kérdés, hogy a kerttel tudunk-e előbbre lépni, vagy megmarad a tavalyi minimál méret?
És végül, de nem utolsó sorban a baromfiudvart szeretnénk még bővíteni, nem is annyira a létszámot, mint inkább a fajtaválasztékot szélesíteni. Kacsa- liba és pulykapipefélék beszerzését-bemutatását tervezem még az idei évben. Ehhez persze szükség lesz a baromfiudvar némi átalakítására, s talán egy mesterséges tavacska létrehozására a kacsáknak.
Szurkoljatok nekünk! 

Képek innen

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails