2016. november 25., péntek

Ó, habanero!

Még kora tavasszal említettem, hogy tavalyi szilveszterezőinktől - Péteréktől - kaptam pár szem habanero magot. Ismerték a szenvedélyemet...azért. Nagyobb örömet nem is szerezhettek volna nekem - egyébként egy külön posztot érdemelne az a téma, amikor a vendéglátó kap ajándékot, szokatlan és nagyon szívmelengető érzés...
Az apró magocskákat már februárban elvetettem tejfölös poharakba, hisz a habanero tenyészideje nagyon hosszú, fél évnél is hosszabb!
Rendre ki is keltek, ápolgattam, forgatgattam őket, és májusban a szépen megeredt palántákat kiültettem a fóliába, mikor az első borsószüret megvolt. (Csak megemlítem, hogy tavaly az Édenkertbe palántáztam, de ott nem mentek semmire. Valószínűleg nem szeretik a patakparti hűvösebb levegőt).
A fólia alatt viszont csodás méretűre tudnának nőni...ha nem fordult volna elő párszor, hogy a szellőzés miatt résnyire kitámasztott fóliaajtót egy heves szélroham kicsapta, szabad utat engedve a madárállománynak....Nyáron háromszor is lelegelték a kacsák-tyúkok a habanerot! Sírni tudtam volna!
Azonban nyár közepén újabb életjelet mutatott a megmaradt két tő növényke, hirtelen méteresre megnőttek, és virágba borultak, s hamarosan megjelentek az első csilipaprikák!
Kíváncsiságból felvágtam egyet, hogy megkóstoljam az utánozhatatlan mangós-gyümölcsös iszonyat csípősségét - ez a fiatal paprika még nem érlelt magvakat.
A novemberi fagyos éjszakák azonban nem tettek jót a virágzásnak, így a teljes termés már nem tudott beérni. Ennyit tudtam leszüretelni:

Némi piros kalifornia paprikával együtt daráltam le - a kezemen volt védőkesztyű, de legközelebb az orromra is kell húznom valamit: majd kiköhögtem a tüdőmet, mire üvegbe zártam a habanerót.
Csípős szószként várja a további felhasználást.
A magjait eltevés előtt kikotortam, leszárítottam, most egy papírzacskóban várja a kikeletet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails