2014. június 1., vasárnap

Gyógynövények a baromfitartásban - ökológiai szemlélettel




Nem tartok nagy mennyiségű baromfit, kb. 15-20 tyúkocska, amit elbír az udvar és a gondoskodásom. Ez már sokévi tapasztalatom, ennél nagyobb létszámnál már felütheti fejét a baj, a tyúkólak is ennyit bírnak el, ezt tudom kézben tartani itt a falu végen, rókatanyák közelében.
A tartásmód kialakításánál törekedtem a természetességre, mindenképpen biztosítani akartam az állományom lehető legtermészetesebb életmódját: a tyúkok kapirgálási igényének kielégítését, a porfürdőzés lehetőségét, valamint a takarmányozásnál is elsőbbséget élvezett a hagyományos tartásmód: a kukorica és búza etetése mellett a minél több zöldtakarmány biztosítása: saját kezemmel szedem össze nap mint nap a tyúkhúrt, a vérehulló fecskefüvet és egyéb zöldféléket a szárnyasoknak, beleértve a csibéket és a fürjeket is. A környezetünkben termő gyógynövényeket, a csalánt, a  zsályát, a kakukkfüvet ahogy időm engedi, sűrűn szedem ilyentájt, és szellős helyen szárítmányt készítek belőlük. A ropogósra száradt füveket aztán darálóval aprítom, és így keverem a madarak táplálékába. Erre a sorsra jut a főtt tojás héja is konyhámból.
Nem tiltott udvaromban a jó minőségű, kukoricából, búzából, vitaminokból és ásványi anyagokból készült nevelőtáp sem, és használom a takarmánymeszet is a növendékek csontozatának erősítésére valamint a tojáshéj vastagságának elősegítésére.
A baromfiudvarban mindig rendelkezésre áll friss nyúl- és lótrágya a kapirgáláshoz, s a későbbiekben ezt a tyúkok által átkapirgált trágyát fel tudom használni a fóliasátor termőföldjének dúsítására.
Így a madárkáim közérzete szemmel láthatóan ragyogó, tojáshozamuk ebben az időszakban maximális, és ha vágásra kerül a sor, húsuk minősége kiváló.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails