2013. január 4., péntek

Világvége után két héttel

Kedves, drága blogolvasóim, követőim, leendő Vendégeim, kekszmintázó-kvircedli vásárlóim!

Nagy-nagy mulasztásomnak teszek eleget, hogy erre a hosszú év végére - és eddigi rövid év elejére
 - pontot téve ,mindenkinek nagyon jó egészséget kívánva egy tartalmas, eredményekben gazdag új évet kívánjak!

Az év vége rendkívül mozgalmas volt nekem, úgy a vendéglátásomban, mint szűkebb életemben is. A leltár még készül és már körvonalazódik az új év teendőinek listája is. Gondolom, sokunk ideje telik ezekben a napokban hasonló tervek mentén.

Új év, új tervek, pénz és pénztelenség, erő, energia, tettrekészség az ötletek megvalósításához. Ezeket mind csatarendbe kell állítani az új évre.
Állatok, kit tartsunk, kit ne, termény felvásárlás, mire tellik, mire nem. Felújítás, szépítés, meszelés, trendek, gasztronómia, pályázati lehetőségek stb. stb., e gondolatok mentén telnek most napjaink úgy, hogy most is vannak vendégeink, akik igénylik házunk főfogását, a kecskeeledelt.(azaz kecskéből készült sültet:)) (Köszi, Juci a kiigazítást:))

Így hát hamarosan jelentkezünk az egy csepp falusi élet újabb híradásaival, s addig is szép napokat, hosszú téli beszélgetéseket , tervszövögetéseket kívánok mindenkinek! :))

5 megjegyzés:

  1. Még egyszer nézd át az utolsó előtti mondatodaat!

    VálaszTörlés
  2. Na jó, lefordítom! Ti kecskeeledelt adtok a vendégeknek????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, értettem:)))
      Ez aranyos volt:))

      Törlés
  3. Bocs Zsuzsa, gondolom nem haragudtál meg ezért rám!
    Azután is szeretettel olvasom a blogodat!Puszi!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails