2013. december 13., péntek

Káposzta-hadművelet

Ha még nem írtam volna, akkor most írom :)), hogy az utcánk egy jó háromméteres lejtéssel bír, és mi épp a "domb tetején" lakunk, a Bodzás (a vendégházunk) és az utca többi háza kissé alattunk van. Így szép rálátásunk van a szomszédainkra, pláne, hogy a házunk körpanorámás, széle-hossza üvegablak. - Tényleg pazar a kilátás.
No. Már jó ideje vágyakozva tekintettem le harmadik szomszédunk csodakertjére, amiben még most is piroslanak az almák, és zöldellnek a káposztafélék. Igaz, már elnyíltan, felmagzottan vagy épp be se borultak a káposztalevelek. Azon vágyakoztam, hogy milyen jó falatok lennének ezek a nyuszijaimnak, akiket köztudottan bio módon nevelek, azaz csak mageleséget, szénát, lucernát, répaféléket, háztartási zöldhulladékot esznek, és ha tehetem, megszedem nekik még most is a fűféléket..
Túl sokat azért nem gondolkodtam azon, hogy megkérdezzem szomszédasszonyt, mik a tervei a káposztával. Mivel tudtam, hogy ők is csak ketten vannak, a gyerekek kirepültek, állatokat nem tartanak a kutyán, macskán kívül, de hát ők ugyebár, nem káposztafogyasztók.
Rózsika asszony úgy megörült neki, hogy kitakarítanám a kertjét, hogy boldogan átengedte nekem a tennivalókat, egyedül arra kért, hogy a kelbimbókat hagyjam csak meg neki.
Az idő is remek volt a kertészkedéshez, így hát több talicska terményt sikerült felhalmoznom egyelőre az üres fóliába. Káposzta- kelkáposzta és karalábé volt a kincsvadászat eredménye, és egy fél talicska alma, amit leráztunk a szomszéd fiúval a fáról és szépen megfeleztük a zsákmányt. Neki is vannak nyuszijai, és kiszagolta, hogy mit mesterkedem, és beszállt a káposzta-hadműveletbe:))
A  tapsifülesek mindjárt kaptak is a csemegéből, és nagy-nagy lakmározásba fogtak.
A lecsupaszított káposztaföld
Talicskán a zsákmány
Nyami...mennyei karalábélevél!

A konyhára is jutott a szebbekből
Nyuszi álomkaja

2013. december 8., vasárnap

Kökény csatni

Elérkezett az idő, végre, hogy leszedjem és feldolgozzam az idei év első kökénytermését. Mindig mély levegőt kell vennem hozzá - csakúgy, mint a csipkebogyóhoz -, hisz ennek  a szüretelése is megannyi karcolással, szúrással, vérnyommal jár, szóval nem  kellemes, és ugyebár a feldolgozása -magtalanítása se leányálom. Az eredmény azonban kárpótol mindenért. Hetek óta kóstolgatom már a környezetünkben lévő kökénybokrok termését, és most találtam már olyannyira édeskésnek, hogy leszedésre kárhoztattam. A dér és a fagy kissé elvett fanyar ízéből, s kezd édeskésen-fanyar (nincs rá jobb szavam) lenni.
Idén nem lekvárt készültem csinálni belőle, mert lekvárból Dunát lehet rekeszteni nálunk, és se én, se Fefe nem vagyunk nagy lekvárfogyasztók,  inkább csak vendégeink reggelijéhez, valamint palacsintákhoz, gombócokhoz használjuk e finom édességeket . Húsokhoz viszont nagyon szeretem a zöldséges-gyümölcsös szószokat, ezért e csodás tél eleji vadon termő gyümölcsből most csatnit készítettem. A csatni Indiából származik. fő jellemzője, hogy édes, mint egy lekvár, de egyben savanykásan fanyar, fűszeres, enyhén csípős is. Nem olyan híg, mint egy mártás, inkább darabos,  Zöldségből-gyümölcsből főzik, ecettel-cukorral tartósítják. "Eredetileg mangóból és más trópusi gyümölcsökből készül, hagymával, mazsolával, de ha megértjük a filozófiáját, helybéli alapanyagokból is főzhető kiváló csatni. Érdemes kísérletezni!"
Főleg vadhúsok mellé áfonya helyett, főtt marha és egyéb leveshúsok mellé torma, mustár, paradicsomszósz helyett. A Bodzás-konyhán bizonnyal kipróbálom majd nyúl- kecske- bárány- és a szárnyasok közül a gyöngyös mellé is.

Ezt használtam hozzá:
kb. 40 dkg kökény,
2 ek. méz
1 kk. chili,
1 kk. kurkuma,
3-4 kisebb darab fahéj,
néhány borókabogyó,
pár darab szegfűszeg
1 csipet só
narancsvirág
1 ek. almaecet
fél marék pirított fenyőmag

A kökényt  először épp csak annyi vízzel, amennyi még el se lepi(:)) főzöm kb. 20 percig. Ezután hagyom kihűlni, az így nyert lé kiváló üdítőital, ki ne öntsük a mosogatóba!
A kihűlt kökényt nagy lyukú szűrőn - olyanon, amin a pép átmegy, de a mag nem - szépen lassan-komótosan átpasszírozom. Közben dalolok, zenét hallgatok, próbálom elterelni a figyelmem a szaporátlan munkáról:)) Viszont most nem több kiló mennyiségről van szó, szóval nem olyan borzalmas:))
A masszát ezután lábasba szedem, hozzáadom a fűszereket, ecetet és még kb. 20 percig rotyogtatom.  A végén sóztam, és kóstolással ellenőriztem, hogy ízei harmonikusak-e. Akkor jó, ha kellemesen fűszeres, édeskés, fanyarkás és kicsit csípős.  Tisztára mosott befőttes üvegekbe töltöttem.  Tartósítószer nélkül lehet tárolni.






A csupor kökény és a késztermék közti fázisokról nem volt aki képet készítsen (:)), különben is három napig lila volt a kezem, még a citromlé se segített:((
Viszont a csatni remekül pikánsra sikeredett!

2013. november 30., szombat

Kalandtúra sötétben

Épp előző nap futottunk össze lovaink volt bértartójával, aki már messziről azzal fogadott minket: hogy- hogy nem volt még az idén lószökés? Nagy mellénnyel meséltük, hogy biz'a az idén résen voltunk,  többször váltottunk legelőt, és a villanypásztort is sokkal gyakrabban ellenőriztük, blablabla.
Én ugyan már mondtam az embernek, hogy át kéne vinni őket a szomszéd üres telekre, mert ott van még némi rágnivaló. Persze a mi legelőnkön is vannak buja zöldek, azonban valamiért azokat a növényeket-fűféléket Malátáék nem kedvelik. Ebből kifolyólag le is trágyázzák rendesen. Aztán a ló onnan már nem fog enni, ahová odakulázott. Így van ez rendjén. Azt is megfigyeltem, hogy tele a legelő zsenge tyúkhúrral, azt se szeretik a lovak. Valószínűleg nem véletlen a növény elnevezése, mivel a tyúkok meg tarajba kapnak érte.
Szó mi szó, esteledvén nekikészülődtem a lovak abrakadagjának kimérésére, és indultam füttyenteni a lovaknak...ám füttyöghettem, hívogathattam őket nevükön, se nem láttam, se nem hallottam a patadobogásukat a távolból. Mert hát dimbes-dombos a karámjuk, s leggyakrabban a dombok mögül vágtáznak haza, ha hívom őket.
Még a sötétülő fényeknél is láttam azonban, hogy a Bittva felé a villanypásztor hiányos egy darabon és a cölöpök is ki vannak dőlve. Huhh! Már akkor éreztem, hogy hosszú esténk lesz...És főleg rettenetesen hideg.
Mobilon értesítettem páromat, hogy jó lesz, ha elindul ő is egy zabosvödörrel a kezében, mert itten bizony kalandtúra készül és már erőteljesen sötétedik..
Magam elindultam a kidőlt oszlopok felé, hátha nyomot fogok, közben szólongattam a bestéket ezerrel, de bizony egy árva hangot nem hallottam felőlük, csak a talpam alatti ágak-rőzsék ropogását. Addig amíg látni lehetett valamit, körbeszaladtam a területet, hátha észreveszem őket valahol, és megnéztem az egyik szomszédos telket is, ahol két fajtársukhoz is át szoktak szökni néha, de most ott sem voltak. És telefon se jött a faluból senkitől, hogy látták volna őket valamerre randalírozni.
Közben párom autóval járta be a vidéket és meg is találta őkelméket a futballpálya környékén lévő legelőrészen, ahol marhák legelnek. Jött is haza, hogy megvannak, de most már nem hozzuk haza őket, mert beesteledett. Jöttem azonnal az ötlettel, hogy mégiscsak menjünk értük, kérünk szomszédtól nagyteljesítményű reflektort. A reflektor aztán épp addig világított, amíg megérkeztünk a helyszínre, és a legelő kellős-közepén voltunk százhúsz marhával körülvéve. Bevallom, egy kissé megszeppentem. Azért bruhaháékat megtaláltuk, nagynehezen felszerszámoztuk a sötétben - épp csak annyi fényünk volt, amennyire a falu közvilágítása eljutott hozzánk. Természetesen csillagfény, vaksötétség  és csak búbeccék múúú-ja hallatszott.
Kezünkben a két ló már kötőféken, amikor gyors kupaktanács után mégis úgy döntöttünk, hogy ebben a sötétben lámpa híján mégsem botorkálunk velük a marhákon keresztül. Ropogott a lábunk alatt a jéghártya, estünk-keltünk ló nélkül is a megfagyott marhapata nyomokban. Mínusz 10 fokban megizzadtam, mire kikecmeregtünk a legelőről.
Másnap aztán pitymallatkor már úton voltunk, nehogy a világossággal lovaink is valami huncut új legelő után nézzenek. Ott álltak, ahol az este hagytuk őket, még tán a lábuk is gyökeret vert, úgy vártak minket. Talán még az is eszükbe jutott, hogy mindenhol jó, de legjobb a jó meleg istállóban. Főleg ilyen fogcsikorgató hidegben!
A poszthoz kép értelemszerűen nem készült, rábízom olvasóimra a képzelgést.

2013. november 23., szombat

Köszönöm Neked, Ősz...

...hogy az idén szépen, méltósággal jöttél, sok-sok gyönyörűséggel örvendeztettél meg, nem voltál szélsőséges, hanem csupa béke és derű, még a múlandóságban is. Úgy, ahogy azt elvárjuk Tőled. Szépségesen ápolgattad lelkemet, és hagytál időt felkészülni a télre, a hideg napokra. Úgy gondolom, amit tehettem, megtettem. Állataim, növényeim - és jómagunk is készen állunk a következő évszakra, lelkileg és remélem, erőnlétileg is:))
Azt mondják, igen kemény tél várható, főleg januárra-februárra. Ha télen tél van, az persze nem meglepő, azért esedezek, hogy ha tényleg lesz nagy-nagy hideg, minél előbb elmúljon és várhassuk a következő kikeletet:))
Ámen.
Valószínűleg utolsó híradás képekben a csodálatos őszről, és a még ma is színpompás virágokról házunk tájáról:
Begónia kővályúban

Árvácska a kerti padon


Begónia minden mennyiségben

...és a csodás futómuskátlik

Ilyen még mindig az utcafrontom

2013. november 18., hétfő

Langalló reggelire

Általában nem ajánlom ki vendégeimnek a langallót reggelire, inkább olyankor veszem elő, ha például kisgyerekes család érdeklődik vacsora után, hisz a langalló a gyerekek körében legalább olyan népszerű, mint például a pizza. (Arról ne is beszéljünk most, hogy különbözik-e a kettő tésztája:))
Azonban nem így volt ez régen, hiszen a szakajtóban hagyott kenyértésztából másnap az asszonyok épphogy reggelit sütöttek, s mikor a gyerekek felkeltek, már kész is volt az illatos langalló, amit a szegényebbek fokhagymával dörzsöltek be, esetleg tejföllel is meglocsolták, gazdagabb családoknál még sült szalonna is került a tetejére.
Ezt a tésztát ilyenkor átdagasztás után kinyújtják, kikent sütőlemezre teszik, villával megszurkálják, vizes ecsettel átkenik a tetejét, és előmelegített sütőben 8-10 perc alatt készre sütik.

Az én konyhámban most önálló fogásként, gazdagon megpakolva készült ez az ősi ínyencség, amely tulajdonképpen a világ minden táján megtalálható, és különféle neveken a nemzetközi gasztronómiában fellelhető. A magyar konyhában leggyakrabban kenyérlángos, töki pompos néven találkozhatunk még vele.
A langalló feltétje: rengeteg vörös és lilahagyma, nagy pohár tejföl, és apróra vágott sonka.
Pici vágott petrezselyem a tetejére, egy jó forró tea és vitaminnak az alma: és biztos nem leszünk éhesek ebédig!

2013. október 30., szerda

Pajta galéria a Bodzásban

A csodás ősz serkentett minket arra, hogy a vendégház végében lévő pajtát kitakarítsuk, az építési anyagokat elszállítsuk, és a régi műhelyrészből is sok-sok kacat megtalálta végre a helyét, hol a kukában, hol a fémkereskedőnél, hol pedig a jobb sorsára várva, de már a saját lakhelyünk területén.
Az így felszabadult helyet a későbbiekben esetleg kutyakennellé alakítjuk, hisz rengeteg a kutyás vendégünk, bár zömmel lakás-kutyák érkeznek hozzánk, akik otthon is a gazdikkal élnek egy fedél alatt. Addig is amíg ez az elképzelés megvalósul - ha megvalósul - helyet találtam egy csomó képnek, amik innen-onnan kerültek hozzánk- de főleg a sógorom külföldi  kincsvadászatainak gyűjteménye.
Aztán van itt helyi "non-figuratív" alkotónak is műve, és tavasszal, ha már jó idő lesz, kiteszem ide anyukám goblenjeinek azon darabjait, amik már nem fértek el a Bodzásban és nálunk. Szóval egy minigalériát fogok kialakítani, ha nem lesz esetleg kennelünk.




2013. október 27., vasárnap

Haltöpörtyű

Újabb nagy kedvenc lesz ez a haltöpörtyű!
Amint említettem, gyakori vendég nálunk a közeli Széki-tóból horgászott ponty, és keszegfélék, nemrég épp süllőt mutattam be, de volt már a receptjeim között az apróhalból készült marinált hal és házi olajos hal is, amit meglepően sokan tekintettek meg:))
A pontyvásárlás nem mindig rizikó nélküli, hisz gyakori kifogás a tóíz, azaz iszapíz, ami eléggé lelohasztja a halat még csak épp megkedvelni szándékozót. Azonban, ha megfelelő forrást tudunk felfedezni, akkor a halételek sokaságát tudjuk belőle elkészíteni.
Sokat töprengtem azon is, hogy mely súlyméret a legideálisabb a pontyból, de úgy gondolom, ez is az elkészítendő ételtől függ. Például rántani a karcsúbb pontyokat szeretem, a 1,5 - 2 kg-sokat. Halászlébe kiváló a nagyobb, zsírosabb hal is, nem beszélve arról, hogy egy 3-4 kg-os pontynak alig van aprószálkája, szinte csupa csont.
És valószínűleg a haltöpörtyűnek sem árt a vaskosabb hal, bár a mostani első kísérletünk egy zsenge pontyból készült.
A halat pucolás és belezés után kifiléztük, azaz lefejtettük a húst a gerincről és oldal "bordákról"-szálkákról. Ehhez nem árt ha van otthon vékony, nagyon éles halkésünk (Nekem nincs:(( )
Az így szálkátlanított halat, vékony, egycentis csíkokra vágtam, sóztam-borsoztam, és az előkészített lisztbe beleforgattam.
Közben két nagy fej hagymát is karikákra szeltem, azokkal is elvégeztem ezt a műveletet.

Bő olajban, közepesen erős tűz felett sütöttem aranybarnára a halat, majd utána a hagymát is.

Akkor jó, ha kívülről ropog, belül remegősen elolvadós.
Forrón tálalva a legfinomabb, bár a maradékot halcsipszként még délután is ropogtattuk.



Friss tökmagos bagettet és savanyú zöldparadicsomot ettünk hozzá. Igen, a háttérben az ott jóféle házi pálinka:))

Benéz az ősz az ablakon...

Ezt a csodát látom a konyhaablakomból...Egyszerűen hihetetlen, milyen szépséges-aranylón tud tündökölni ez a fa a lombhullás előtt!
Apropó. Nem tudja valaki, milyen fa lehet ez?



És végre találtam egy olyan őszi verset, amitől nem borongok, kedves, mondhatni vidám, amilyen most épp ez a csodás ősz:))

Gyulai Pál
Őszi délután
Oh mi kedves őszi napfény!
Jőj a kertbe, jőj velem
Kies ősszel, délutánként
A sétát úgy kedvelem.
Halld a hulló lomb sohajját,
Bús és mégis oly szelíd,
Nézd a napfény ragyogását,
Bágyadt, mégis melegít.
Halványul a kert viránya,
Mégis benne mennyi zöld;
Nyílik még egy-két virága,
S mily mosolygó arcot ölt.
Nem halljuk már a pacsirtát,
Mégis cseng-bong még a lég;
Meglebbenti a köd fátylát,
Mégis tiszta kék az ég.
Látszik, hallik az enyészet,
Mégis itt-ott mennyi báj!
Álmodozik a természet,
S elálmodja, ami fáj.
Ülj le, kedves, itt az aljban,
Hadd mélázzunk egy kicsit,
Ahol vígan szedtük hajdan
A tavasz virágait.
Elhanyatlik ifjúságunk,
Itt van őszünk nem soká,
Bár nem érzi boldogságunk,
Szívünk nem gondol reá.
Oh de eljő észrevétlen,
Loppal lépve, csendesen;
Már fehérlik egy-egy fürtem,
Tied is fog, kedvesem!
De ne búsulj: akkor is lesz
A virányon enyhe zöld,
Meg-megcsendül egy édes nesz,
Fel-felvidul ég s a föld.
Nyílik akkor is virágunk,
S a hervadó levelen
Ott ragyog meleg sugárunk,
Örök fényed, szerelem!
1865




2013. október 24., csütörtök

Cicáknak nem túl jó hír...

...de ebben a csodálatos jó időben még mindig öntözzük a muskátlikat...így azok a kedvenc helyeik, amiket már napfürdőzésre elfoglaltak maguknak, bizony még naponta vizet kapnak, miáltal a macsekokat üldözésre kényszerítjük kedvenc pihenőhelyükről...




Padlás kincsek

Gyűjtői, felújítói, és szenvedélyes keresői vagyunk régi, kopott padlás kincseknek. Ha használhatóra lelünk, azonnal megindul a fantáziánk, és a már megunt, pókhálós, feledésre ítélt lomból megpróbálunk használhatót teremteni.
Most két ládika a kincsünk, aminek felújítási folyamatát képeken láthatjátok.






Fontos szempont volt, hogy a ládika tetején lévő feliratot nehogy lemossuk-lecsiszoljuk a takarítás folyamán. A fémrészeket, zsanérokat is épp csak a rozsdától takarítottam le, a patináját meghagytam.






Az így elkészült ládikák egyike vendégházunkba került, és egyelőre a rádió talapzatát szolgálja, míg a másik (a feliratos) szappan és fatojás portékáink bemutatóhelye.
Antik és modern


Szappanok és fatojások

Tányéralátét vagy vágódeszka?

2013. október 22., kedd

Kukorica prósza

Ősi eledel, a már letelepedett, földműveléssel foglalkozó emberek tápdús étke volt, régen végtelenül egyszerűen (kukoricaliszt vagy dara + víz vagy tej), ma már mondhatni, ahány ház, annyi szokás.
Nálam így készült:

20 dkg kukoricadarát felöntöttem kétszeres mennyiségű tejjel és 2 órát állni hagytam, hogy a daraszemek megduzzadjanak.
Sót, és egy evőkanál cukrot, vaníliás cukrot kevertem bele és lassú tűzön főzni kezdtem. Tettem alá platnit is, hogy ne égjen le, és sűrűn kell kevergetni is ugyanezért.
Így is kb. 20 perc, mire a dara megpuhul. Pici vajjal lazítottam az állagán, és belekevertem 2 egész tojást.
Átöntöttem jénaiba és 180 fokra előmelegített sütőben készre sütöttem. (Kb. negyed óra)

2 dl tejfölt kikevertem őrölt fahéjjal és a prószát megkentem vele, pár percre visszadugtam a sütőbe.

Kihűlés után a legnagyobb pogácsaszaggatóval kiszúrtam és idei savanykás meggylekvárral tálaltam.


2013. október 21., hétfő

Kiskutya született...

Nálunk ugyan nem először, és bizonyára nem is utoljára. A bejegyzést azoknak szánom, akik kacérkodnak a gondolattal, hogy kiskutyát fogadjanak be otthonukba.
Ha számolunk vele, akkor nem meglepetés. Nálunk Bogi esetében sem volt az, hisz szemtanúi voltunk 2 hónapja a tüzelésének és a birtokunkon megjelenő kutyusnak , akit  csak "Gaz csábítónak" neveztünk. Morzsi - akkor még élt , de már nagyon öreg volt - nem vett tudomást a betolakodóról és hagyta "érvényesülni".
Ennek a románcnak gyümölcse a mostani kiskutyánk:

Persze, a szőre-bundája pulira hajaz, de a farokállása és a némileg hosszabbnak tűnő lábformája a Gaz csábítóra utal. Mindenképpen el kell telnie némi időnek, míg a formáját kiforrja.
Imádnivaló, tüneményes. Hangját hallatja, ha kell, ha nem. Már kinyilvánítja örömét, ha reggel meglát az ajtóban. Hívásomra még játékosan igennel és nemmel is válaszol, nem döntötte el, hogy ez jó -e neki. Bogi már nemigen akarja szoptatni, sokszor elfordul tőle, ha a lába közé merészkedik. Viszont esténként óriási játékkedv vesz erőt mindkettőjükön, hatalmas örömködés, futkározás, vakkantás veszi kezdetét, ilyenkor látom csak igazán, hogy Bogi milyen csodás anya, mennyire tudja a dolgát, és hogy milyen okosan teszi azt.
A kiskutya - akinek még nem találtunk nevet - már ismerkedik az udvarban található ingerekkel, illatok, csontok formájában, és már átvittem őkelmét a tyúkudvarba is, ott azonban tisztesen háttérbe vonult az ismeretlen szárnyasok elől, és egy műanyag lepel védelme alól szemlélte az idegeneket. Néha sírósra görbült a hangja, így visszavittem az anyja védelmébe.
Sok szívmelengető percet okoz suta-aranyos mozgásával, a felfedezéseivel, s ha felüdülésre vágyunk a napi teendők közt, akkor rövid időt áldozunk a szemlélésére, a közös örömökre.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails