2011. november 6., vasárnap

Dráma a levegőben, avagy mire jó a körpanorámás konyhaablak?

Az esemény ma történt. Bizonyára említettem már, hogy csibéimet elzártan nevelgetem, az itáliaiak a nyúlistállóban, a kis japán csibék pedig Tincsővel vannak a kecskeistállóban. A két kotlóst egyelőre nem merem összeereszteni, mivel féltékenyen védi mindegyik a fészekalját, és rátámadnak egymásra és egymás csibéire is. Kapirgálásról a többi tyúkkal szó sem lehet addig, míg a megfelelő testméretet el nem érik, nem szeretném, ha Macsó cicám vagy a szomszéd kandúr prédái lennének.
Azonban hiába a nagy féltés, amikor a csibe kíváncsi, hallja az izgalmas hangokat a külvilágból és hát szárnya is van, hogy kireppenjen a nyitott ablakú istállóból. Meg is történt a baj, szinte azonnal.
Az ebédhez készülődvén a konyhában épp a nyúlcombokat kenegettem fűszeres páccal, amikor szemem sarkából észleltem a konyhaablakon át, hogy a csibék a zöldben bóklásznak. "Ej, a mindenit - gondoltam - most már ideje megvagdosni ezeknek a jószágoknak a tollazatát, hogy ne repkedjenek ki az istállóból, mert még baj lesz! Bekenem a húsokat, és megyek intézkedni..."- gondoláztam tovább.
Abban a pillanatban, hogy ezt végiggondoltam, egy hatalmas fekete árnyékot láttam a konyhám felett elrepülni, egyenesen a kotlós mellett gyanútlanul csipegető csibék felé. Nos, innentől felgyorsultak az események, mert a következő pillanatban már azt is láttam, hogy a nagy madár lecsapott, de én akkor már fúriaként rontottam ki a házból, és eltorzult hanggal és arccal próbáltam olyan ijesztő lenni, amilyen csak tudok:))) Ordítva futottam menteni a menthetőt, és hát kellőképpen megijeszthettem a vadászó ölyvet, mert elengedte zsákmányát: nem is csibét vitt volna lakomára, hanem egyenesen a kotlósomat.
Szegény állatot dermedtre riadva vettem a kezembe és vittem a biztonságot jelentő istállóba. Hatalmas kitépett tollfelhő bizonyította, hogy nagyon is időben érkeztem...Azonban a csibéknek egy darabig híre-hamva sem volt, a riadalomtól szanaszéjjel futottak menedéket keresve szénabála mögött, falrepedésben...Még egy jó fél óra eltelt, mire mindegyiket megtaláltam, összeszedtem, és a kotlós alá raktam. Szárnyvégeket megnyisszantottam.
Az ölyv támadás miatt az öreg tyúkjaim között is néma csönd uralkodott még másfél óra múlva is, és csak nagy sokára óvakodtak elő a ketrecek alóli biztonságos zugokból...
Gyönyörű körpanorámás konyhám ablakai így nem csak a csodás kilátást biztosítják a környező dombokra, erdőkre, hanem életmentő funkciója is volt a mai napon:)))

6 megjegyzés:

  1. Egek!!!
    De jó, hogy megláttad! Elképzeltem amint pácos kézzel ordítva rohansz ki a házból!!! :)))
    És egyből a kotlót viszi, nem is a csirkét, megáll az eszem!!!
    Ügyes vagy, hallod-e! :))

    VálaszTörlés
  2. hú, a tenyerem megizzadt annyira félelmetes volt, úgy szerettem volna látni: az ölyvön kívül mások mit gondoltak?

    szerencsés vége lett

    VálaszTörlés
  3. Nehezen tudlak fúriaként elképzelni, de szükség törvényt bont.Volt esze annak az ölyvnek, kiválasztotta a legjobb falatot!

    VálaszTörlés
  4. Huh, ezt izgalmas volt még olvasni is. Örülök, hogy nem történt nagyobb baj.

    VálaszTörlés
  5. Végszóra! H'jába kérem, időzíteni tudni kell! :)

    VálaszTörlés
  6. Ez izgalmas sztori volt, pozitív végkifejlettel és gördülékeny írói vénával ecsetelve! A csibékben azért meg van az ősi ösztön, hogy így szanaszét menekültek, elbújtak!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails