Az én konyhám

Már két éve írom blogomat és nagy örömömre viszonylag sok a látogatóm. Blogomon keresztül már kaptam vendégeket is, és főztjeimből rendeltek is a minket meglátogatók. Azonban ehhez az is kellett, hogy a magánlevelezésben ráirányítsam a figyelmet blogomra. (Elsősorban a honlapunkon keresztül találnak meg minket: (www.bodzas.hu). Mivel blogomat épp e célból hoztam létre - napi kapcsolatba kerülve a leendő vendégekkel, s részükre alternatívát kínálva a természetközeli pihenésre illetve a nálunk igénybe vehető szolgáltatásokra - étkezés, állatok megfigyelése, lovaglás, baromfitartás-, tojásösszeszedés stb, somlói borok kóstolása, és a kuriózum: kecskesajtkóstolás somlói borokkal vegyítve! , valamint a kecsketejfeldolgozás melléktermékeként finom, növényi olajokkal dúsított szappanok előállításával sikerült felhívnom a figyelmet Gannára és környékünk látnivalóira.
Sok esetben azonban a vendégeink nem tudják elképzelni, hogy az étkeztetést hogyan bonyolítjuk le, így ez a bejegyzés ezt a kérdést próbálja körüljárni. Gyakran szembesülök azzal, hogy ami számomra egyértelmű és érthető, az még nem feltétlenül az a leendő vendégnek és ezt sok-sok kérdésből állapítottam meg.
Gyakran megesik az a kérdés is, hogy együtt lakunk-e a vendégeinkkel. Válaszom: nem, viszont szomszédok vagyunk vendégeinkkel. A két telek különálló, mégis könnyen átjárható, vendégeink átsétálhatnak hozzánk a gazdasági udvaron, és az utcafronton is. Az állataink közötti tartózkodás akár napi program is szokott lenni a különösen állatbarát családok vagy gyermekeik részére. Gyermekeknek mindenképpen ajánlani szoktam a szülői felügyeletet, bár magam is szívesen tartózkodom a gyermekek között és mesélek nekik történeteket, amennyiben mindennapi teendőim ezt lehetővé teszik.
A reggelit és a vacsorát is házhoz szállítással oldjuk meg, ami szomszédok lévén nem nagy távolság. Lefóliázott tálcákon, higiénikusan érkezik a háztáji étel a vendégek asztalára. Ennek nagy sikere is szokott lenni, vendégeink nagyon szeretik, hogy - főleg a kisgyerekes családoknak - nem kell szállodai körülmények között, netán közönség előtt feszengeniük csemetéik étkezési szokásai miatt.
Néhány többszörösen visszatérő vendégünket saját konyhánkban is vendégül láttuk már, ez varázslatos, pótolhatatlan a jó kapcsolatok ápolása terén. Egy jó beszélgetés, poharazgatás, egy finom vacsora nekünk  is felejthetetlen élményt nyújt. Úgy gondolom - és vendégkönyvünk bejegyzései is ezt igazolják - erre óriási az igény az idelátogatók részéről. Nemcsak szállást keresnek, de bepillantást egy mai család falusi életébe. A blogcím is ezt takarja.
Néhány fotó a konyhámról, ahol vendégeinknek és saját magunknak is főzök. Ez tehát nem a Bodzás konyhája:)))
Amikor sparhelten melegítünk, tűzenergiával töltjük fel az ételünket. Mindenki látott már működő sparheltet, tudja, hogy a tűz duruzsolása, és az égő fa illata mennyire meg tudja határozni a konyha egész hangulatát.
A tűz ráadásul egy nagyon fontos energia és információforrás. a tűz az egyik őselem, amelynek jelenléte elengedhetetlenül fontos a szervezet egészségéhez. Ha ezt az energiát elvesztjük, az bizony súlyos testi betegségekhez (legegyszerűbb esetben gyakori megfázáshoz) is vezethet.
(Ezt a pár sort Creativiky blogjából másoltam ide)

Megjegyzések

  1. Kedves Zsuzsa, igazán jó dolguk lehet a vendégeiteknek! Úgy tudom elképzelni, hogy a nálatok töltött néhány nap olyan kikapcsolódásra ad lehetőséget, amit nem könnyen felejthető és teljes pihenést nyújt - aktívat is, lazítósat is. Nagyon barátságos a konyhád, innen csak finomságok kerülhetnek ki :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Zsuzsa,

    Néha benézek hozzád, tetszik itt nálad ....

    Cecili

    VálaszTörlés
  3. Zsuzsa, irigykedve nézem ezeket a fotókat, gyönyörű szép a konyhád.
    Imádom azt a sok fényt! :)

    VálaszTörlés
  4. m: köszönöm, hogy itt jártál, s talán igaz az, amit vendégeinkről írsz:)))

    Cecília: köszönöm, gyere máskor is!

    Raindrop: jujj, és ha elmondom, hogy az ablaküveg még kb. 3 méterrel folytatódik a fotóhoz képest...Tényleg csupa panoráma, gyönyörű kilátással. Viszont az ősidőkben mindig szűk, sötét konyháim voltak, ahol ilyentájt már villanyt kellett gyújtani...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés