Zirc-Aklimajor - új piac megnyitása

Egyre-másra nyílnak környékünkön az újra feléledő helyi piacok, termelői portékákkal, kézműves árukkal. Valószínűleg köszönhető ez annak is, hogy egyre több gyanús áru van a bevásárlóközpontok polcain, az információ pedig zúdul ránk a külföldről behozott, több száz, esetenként több ezer kilométeres utat megtevő "ennivalóról". Vajon miért is lehetséges, hogy az ily módon kosarunkban kerülő áru lényegesen kevesebbe kerül a helyben termelt élelmiszernél? Ma már tananyag lehetne a nemzeti mezőgazdaság tönkretétele és ezáltal a külföldi árunak nyílt terep biztosítása. A történet mélyreható elemzése nem ennek a posztnak a feladata, úgy gondolom, bőséges információhoz juthat bárki ebben a témában, de elég csak a józan "paraszti" eszünkre hallgatni és lehetőleg nyitott szemmel járni az országban, a világban, és a helyi termelői piacon is:)))

A legújabb piac nyitás 2011. június 25-én lesz délelőtt 10 órakor Zirc-Aklimajorban. A MajorBolt és Majorpiac a zirci ciszterci apátság egykori udvarházában nyílik, kulturális programokkal, kulináris élvezetekkel, tárlatokkal, előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal és helyi termék vásárral.

Aki teheti, és a környéken jár, látogasson el ide, a gannai Bab Egyesület (Bakonyalja Barátai) is képviselteti magát kézműves foglalkozásokkal és helyi termékeivel. A Bodzás Vendégház kecsketejes háziszappanjai és kekszmintázói is kaphatóak lesznek.

Megjegyzések

  1. Van egy meglepim számodra a blogomon!:) Sok szeretettel!
    http://edit-gondolataim.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  2. A díjat sok szeretettel köszönöm, és örülök, hogy benne vagyok a 12-es listádban:)))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés