2010. február 28., vasárnap

Nyúlragu almaszószban, traminivel

Variációk nyúlhúsra:
A raguhoz a húst most leszedtem a csontokról.
Zsíron puhára pároltam két fej hagymát, és két nagyobb golden almát, lereszelve. Ebbe a sűrű szószba tettem bele pirulni a kockákra vagdalt nyúlhúst (most csont nélkül). Fűszerként sót, borsot, csombort , egy kevés őrölt köményt és egy gerezd zúzott fokhagymát használtam.
A husi ebben a hagymás-almás-fűszeres lében puhult meg, az elfőtt levet somlói traminivel pótolgattam.
Kifőtt csigatésztával került az asztalra!

Vidám hétvége lovaglással, törköllyel

A jó idő meghozta a lovaglási kedvet barátainknál és nálunk is! Füge és Maláta is már napok óta futószáron edzve van, ma viszont Csillánál segédkeztünk Kármen belovaglásánál. Barátnőnk fia is kedvet kapott a futószárazáshoz, így sokrétű lovas tevékenység valósult meg a "tanyájukon", ahová  minket is meghívtak.
A hosszú tél, és a kevés munka meglátszott a lovakon, nagyon hamar kiizzadtak. Így a tréner javaslatára csak kevés körmunka, járás, ügetés, vágta volt előirányozva a négyszögben.
A jól végzett munka után kedélyes beszélgetés, és a tavaszi túrák tervezgetése volt soron, valódi törkölypálinka szürcsölgetése közben:
 

A boxerek most kikötve várták sorukat, mert közben házigazdánk a tyúkok új helyét készítette el, és bizony boxerek és tyúkok szabadon: nem a legkedvezőbb leosztás! (Ezt tapasztalatból tudjuk, egypár tyúkocska bánja a boxerek szabad életét...)

 
 
Természetesen az esti etetésnél, amikor már a tyúkólak készen álltak, a kutyák is szabadon élvezhették a  birtok örömeit!

2010. február 27., szombat

Brokkolisaláta almával

Még mindig lányom határozza meg főétkeink tartalmát. Ez persze kedvez a böjti időszaknak és a köszvény-diétának is :) (Na jó, holnapra már bepácoltam a nyuszit vadasan...)

Ez a finom brokkolisaláta pedig a következőképpen készül:

A brokkolit sós vízben forrástól számítva pár percig főzöm. (Ress maradjon!) Az almát kicsumázom, héjastól kockákra vágom, és salátás tálban 2 evőkanálnyi citromlével meglocsolom, hogy ne barnuljon meg.
Az öntethez 4 evőkanál almaecetet, 1 gerezd zúzott fokhagymát, sót, 4 evőkanál olívaolajat és petrezselymet összekeverek, és ráöntöm az immár főtt brokkolival összekevert almához.
A tetejére pirítottam karácsonyról megmaradt mandulaforgácsot.
Illik hozzá a nem túl karakteres mozzarella sajt, de még a camembert is. (A kecskesajt nagyon elnyomná a zöldséges ízeket, szerintem...)

2010. február 26., péntek

Februári tavaszias hétköznap

Ez a kép fogadott tegnap reggel, háttérben a gannai Esterházy Mauzóleum sziluettje (csak egy kis fekete kupola látszik)

 És pár órával később, már a reggeli kávé elfogyasztása után:
 
Közben kialakult a napirend, az állatok körüli teendők is elvégezve.
Ottó bá meghozta traktorjával a következő hónap szénabáláit a lovaknak, kecskéknek: csupa pezsgés ez a mai nap! Úgy vártam már!

 
 A nap is hétágra sütött, igazi tavaszias nap volt a mai! Tájak, portrék: remélem, mindenki örömére:
 

Maláta fara látszik a letakart szénabála mellett: vágyódva nézgelődik: vajon az idén is kizöldül végre?
A háttérben jól látszik a Bittva menti égeres, már szépen pirosodik.

 
Egy kattintás arról, miért is nincs nálam házikert. (A talaj nagyjából mindenhol ilyen)
 

Puló, Gitta kecsó és a háttérben egy tyúkocska egy célt tűzött ki maga elé: mi lehet a bödönben? Puló győzött! (Egyébként savóval átitatott búzadara maradványokat talált, amit a tyúkudvarban osztottam szét)

2010. február 23., kedd

Céklaleves almával

Próbálunk böjtösen étkezni. Nagy segítségünkre van ebben Zsófi lányunk, aki nem tudom milyen nevű diétát tart a formája megőrzése érdekében. Csak azt látom, hogy nem eszik meg mindent, amit ebédre elérakok, plusz a bevásárlólistára eddig nem túl gyakran használt élelmiszerek is felkerültek (brokkoli, cékla, feketeretek, mozzarella!!! - nálam, akinél nap, mint nap itt a kecskesajtok sokfélesége -. Hiába, lányomnál nincs túl nagy népszerűsége.
A mai levesemet ezért nagy érdeklődéssel fogadták, s elfogyasztása után kb. ilyen megjegyzéseket zsebeltem be: "Legközelebb is ilyen legyen!" "Ne változtass a recepten semmit!" Diéta ide vagy oda, hát én híztam!

A recept pedig a következő:

Végy legalább 3 db céklát, és egy kornyadozó almát- így tél végén!
Kettébe vágva ,olajjal meglocsolva, sóval, borssal fűszerezve 170 fokon legalább 40 percig - puhulásig - sütni kell. Utána meghámozzuk, daraboljuk, és hagymával, egy kis zellerrel összepirítjuk, majd felengedjük húslével, vagy zöldséglével - kinek, mi van otthon lefagyasztva. Teljes puhulásig főzzük a zöldségeket, majd turmixszal még rásegítünk a pépesítésre.
3 evőkanál tejföllel épp csak összerottyantjuk. A legfinomabb langyosan vagy hidegen!
A cékla gyógyhatásairól a következő linken lehet tájékozódni:
http://gyogyitohatasai.blogspot.com/2009/09/cekla-gyogyito-hatasa.html
És a végeredmény az asztalon:

2010. február 21., vasárnap

Wass Albert: Tavasz-várás

Érzed? Jön a tavasz,
a fák alá
már tarka-fátylú verőfényt havaz.
A messzeségből hírnök érkezett:
madár lebeg a rónaság felett.

Azt hiszem ennél szebben nem tudnám leírni azt a gyönyörűséget, ami most házunk táján-vidékünkön látható. A szemkápráztató napsütés még a tócsákat is felitatta, pedig reggel - ugyan fagy volt - arra gondoltam, hogy ha ez a jég felolvad, búvárruhában kell közlekednem az istállók környékén. De az igazi tavaszi szél és a napsütés megoldotta a helyzetet.

Ez pedig névnapi "csukrétám", és ezúton is köszönöm minden kedves Olvasómnak a jókívánságokat!

2010. február 19., péntek

Kecske gomolya

A sajtos szakkönyvek nagy kedvenceim már vagy három éve, amióta házi sajtkészítéssel is foglalkozom. Igazából hobbinak indult, aztán ahogy vendégeimtől sok pozitív visszajelzést kaptam,szívesen csinálok már eladásra is. Persze, nem kell itt piaci mennyiségekre gondolni, ahhoz kecskelétszám is kellene, én azonban nem kívánom a lányokat sokasítani. E pár állatféleségből épp csak annyit tartok, hogy falura jövő városi családok ismerkedhessenek velük, ha akarnak.
Mostanában gyakran forgatom a sajtkészítés szakirodalmát, mindig fel kell frissíteni a miérteket és a hogyanokat, s most különösen nagy kedvet érzek az újításokhoz, kísérletezésekhez. Természetesen a sajtos fórumokat is olvasgatom,  levelezek  egy-két sajtossal az országban. Naplót vezetek az elvégzendő és a végrehajtott kísérletekről, a tapasztalatokról.
A napokban kecske gomolyát készítettem, amihez 4 liter tejet használtam fel. 30 fokra langyosított tejhez 1,5 ml oltót adtam és vártam az alvadást. A hőmérséklet méréséhez borszeszes hőmérőt használok. A tejet közvetlenül a sparhelt mellett tartottam, mivel az alvadáshoz állandó 20-22 fokra van szükség. Még így is lényegesen hosszabb idő után alvadt meg a tejem, mint amit a szakkönyv ír, de ez köszönhető annak is, hogy nem fölöztem le a tejet. Télen egyébként is magasabb a kecsketej zsírtartalma, a zsír pedig nehezíti az alvadást és a savóleadást is. Mivel este álltam neki az oltásnak, és lefekvéskor még nem alvadt meg a tej, hagytam reggelig pihizni. (Meg magamat is...)
Reggelre azonban gyönyörűen összeállt a tej. Késsel kockákra vagdaltam az alvadékot és kiszedtem csöpögni egy tiszta, nem túl sűrű szövésű ruhába. A saját súlyától fél nap alatt kicsöpögött a savó, és a sajtocska szépen átsavanyodott.. Szétmorzsoltam, sóztam, fokhagymáztam, és lyukacsos formákba töltöttem. Így egy laza szerkezetű, kellemesen savanykás gomolyát sikeredett készítenem, aminek nincs markáns kecskeíze!
 
  
  
 

2010. február 16., kedd

"Van" nekem egy kecském, tudod-e...?

Igazából, ugye, három, de most csak az egyikről szeretnék mesélni.
Ő a Tincső nevet kapta nálam a "keresztségben", méghozzá azért, mert a szoknyájából arra gondoltam, hogy ő egy igazi hungarikum, azaz tincses kecske. Nemrég óta van tudomásom arról, hogy van egy ilyen őshonos magyar kecskefajta, aminek a hosszú szőrzet a jellegzetessége. Tincsőnek csak a hátsó lábain nőtt hosszabbra, és fajtakalauzokat áttanulmányozva rá kellett jönnöm, hogy ő is a magyar parlagi fajták közé tartozik, így hát nem csörgedezik egyedi vér az ereiben.
Ettől persze még ugyanolyan kedves kecske lehetne (hehehe, mennyi e!), mint a többi. Ő azonban mégsem olyan. Vele már a kezdeteknél voltak gondok, amik csak kevéssé szűntek azalatt a másfél év alatt, amióta nálunk van.
Ajándékba érkezett Tincső tavalyelőtt azzal a szépreményű bajor tenyészbakkal, akiről már írtam, hogy nem sikerült vemhesítenie a lányokat, s aki szégyenben hagyott a szomszéd falubeli kecskéknél is, ahová továbbadtuk. (Akkor persze még nem tudtuk, hogy baj van vele, és vártuk tavaszra a gida-esőt, csakúgy, mint a szomszédék is:)
Tehát egy helyről érkezett Tincső és a bak, s előző tulajdonosától annyit tudtunk meg előéletéről, hogy szemtanúja volt egy rotweiler támadásnak, ami elpusztította testvéreit és az anyját is, szóval nehéz gyerekkora volt, kicsit ideges természetű.
Minden jel arra mutatott, hogy nem lesz könnyű vele, ami be is igazolódott. Ennyi idő után is csak azt sikerült elérni Tincsőnél, hogy csak az istállóban lehet hozzá közel férkőzni, és ha elég ügyes vagyok, megfogni és megsimogatni. Bármilyen finomsággal próbálok kedveskedni neki, csak annyit érek el, hogy tesz felém egy-két lépést érdeklődése jeléül, de nem jön kivenni a kezemből, mint a többiek, akik szinte feldöntenek, ha almával, répával, káposztalevelekkel közeledek feléjük. Próbálkoztam heteken keresztül azzal, hogy vezetőszáron felvezetem a fejőállásra, és ott adom neki oda a zabadagját, gondolván, hogy így könnyebben a bizalmába férkőzöm, és megpróbálkozom a tőgyéhez is hozzáférni. Ez sarkalatos pontja a kecsketartásnak. A kecskének ugyanis hozzá kell szoknia az emberi kéz érintéséhez a tőgyhöz. Sajnos, egyelőre vele nem sikerült kontaktust kialakítani, a mai napig vadóc, reszketeg, ha hozzáérek, inkább összeroskad, és riadtan tekintget jobbra-balra. Kicsit aggódom a vemhesség végétől, hisz lehet, hogy Tincső fejése "kétemberes" lesz. Eddigi kecskéim még kisebb zökkenőkkel, de nagyon hamar megszokták a kezemet, s gyorsan rájöttek, hogy megkönnyebbülnek a fejés után. Csak abban bízhatom, hogy Tincső vadsága jó irányba fog változni az ellés után, pontosabban megszokja majd a gyakori kellemes kontaktusokat, és talán megszelídül.
A képen ő a fehér, hosszú szőrű kecsó:

 
 

2010. február 15., hétfő

Zelleres krumpligombóc

Egyszerű, mindennapos leveseinket is feldobhatjuk egy izgalmas levesbetéttel. Most is egy ilyet mutatok be, igazából elkészítése hosszasabb, mint maga a leves.
Kilónyi krumplit héjában megfőzünk, majd még melegen lehéjazzuk és áttörjük. Ha kihűlt adunk hozzá kb. 30 dkg lisztet, egy evőkanál búzadarát, egy kis sót, 1 egész tojást, egy púpos evőkanál zsírt és vágott zellerlevelet
Picit pihentetjük hűtőben, én éppen addig, amig a levest elkészítettem. A képen egy "mezei" zöldséglevesbe kerül a gombóc, ami így néz ki gömbölyítés előtt:
 

Amikor a zöldségek megpuhultak a levesben, gombócokat formálok a krumplis tésztából, és belefőzöm a levesbe. Nem kell neki sok idő, hamar feljön a leves tetejére, és már kész is.
 
 

2010. február 14., vasárnap

Ragyogó februári vasárnap!

Végre egy igazi kirándulni való vasárnap! Remélem, sokfelé volt hozzánk hasonló, gyönyörű, szikrázó havas hétvége, és sokan kimerészkedtek a fűtött lakásból a jó levegőre. Igazi szánkózni, síelni való idő volt! A falu szélén kellemes dombok várják a tél szerelmeseit. Sajnos, a sífelvonó már rég nem üzemel, pedig ma bőven lett volna jelentkező rá!

 
  
  
 
                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 

2010. február 12., péntek

Mindennapi kincseink

Amikor sok-sok évvel ezelőtt falura költöztünk, még jó darabig városias életformánk volt. Nem voltak állatok, kert, gazdálkodás, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Megjegyzem, még mindig a gyakorló kategóriába tartozom, de sasolok, érdeklődöm, és persze csinálom.
A kert volt az első, amibe belevágtunk, közösen, családdal, nagymamákkal, akik jöttek és segítettek. Ők még gyerekkorukban falun éltek - már mindegyikük városi - sokat láttak, tapasztaltak, azt nem lehet kitörölni, amiben egyszer sokáig éltek, még ha gyerekként is.
Azonban hamar rá kellett jönnünk, hogy agyagos, kavicsos, törmelékes földünkben csak verejtékezve terem meg az a kis vetemény, amit ültettünk. Persze óriási volt az öröm, amikor az első répát, hagymát kihúzkodtuk a földből! De bizony, ahogy osztottunk-szoroztunk, rájöttünk, hogy munka mellett, hétvégén ráérve ezen a terméketlen földön nem sokra megyünk. Sajnos, korszerű talajjavító beruházásra nem tellett. Így hát a földművelést feladtuk: maradjon az iparosság, hisz férjem révén azok volnánk...:)
Hosszú évek alatt alakult ki mostani életünk, falusi vendéglátással és egy kis háztáji állattartással. Az állatok mindig nagy kedvenceink voltak, kutyánk, macskánk világéletünkben volt, Feri lovasember lévén hamar gondoskodott lóról is, amit kezdetben bértartásban tartottunk, majd elkészültek itthon az istállók és lovaink hazakerültek.
Az aprójószág (tyúkok, nyulak) szükségessége szép lassan alakult ki, hisz családos vendégeink gyerekei falun mivel is ismerkedhetnének élőben, ha nem az állatokkal? Bizony meg kell tanulniuk - és lehetőleg élőben -, hogy hogyan lesz a tojás és a tej, mert sajnos, ma már gyakori, hogy ezzel kapcsolatban téves elképzelései vannak a gyerekeknek. Nekem ritka nagy öröm, ha az érdeklődő kicsiknek magyarázhatom az állataim történetét. Tátott szájjal hallgatnak, s nemegyszer órák hosszat a szoknyám mellett időznek. A tojáskeresgélés az egyik kedvenc játékuk.
Az állattartás magával hozta azt is, hogy minden konyhai hulladék, ami ehető még, nem kerül kidobásra, hanem nap mint nap összegyűjtöm, és hol a nyulaknak, hol a kecskéknek, hol a baromfinak kedveskedem velük. Persze itt nem nagy mennyiségekről van szó, de egy a lényeg: semmi nem kerül veszendőbe.

A száraz kenyér például kedvenc kecske-csemege, de maradék kecsketejjel meglocsolva a tyúkok fehérjeutánpótlását segíti. Nálam csak természeteset esznek az állatok, semmi tápot nem láttak még. Az abrak, a szálastakarmány is olyan falubeli termelőtől származik, akiről tudjuk, hogy nem használ génmanipulált magvakat.
Persze sokan megmosolyognak a faluban, hisz mindenhol azt hallom, hogy táp nélkül nem tudok piacképes állatot felnevelni. Igazából ez a szomorú, hogy már a falusi ember is így látja és rá is van kényszerítve, hogy állatait így tartsa. Ezt a témát viszont nem ebben a posztban boncolgatnám tovább...
Inkább bemutatom, hogy minek örülök nap, mint nap:

 
Ilyen apró csoda már 7-8 darabbal mindennap rendelkezésemre áll! - Táp nélkül! -

2010. február 8., hétfő

Kocsonya-parádé

Vasárnap résztvettünk Noszlopon az 1. Kocsonya-parádén, amit a szervezők nem titkolt szándékkal rendszeressé szeretnének tenni. Összefogott az Önkormányzat, a Lucullus Gasztronómiai Vállalkozás és több alapítvány, hogy ez a nívós rendezvény létrejöhessen.
Mi egy héttel korábban a Lucullusban vacsoráztunk és itt bukkantunk a fesztivál szóróanyagára, s szinte azonnal elhatároztam, hogy benevezünk. A jelentkezési határidő ugyan már lejárt, de ez engem nem tántorított el, s mint kiderült, igazam volt. Szívesen vették jelentkezésünket.
Aztán idehaza elkezdődött a fejtörés, hogy mivel is induljunk. Lehetett húsos és vega variációk közt választani, és csak a zöldséges-gyümölcsös kocsonyáknál volt megengedett a mesterséges kocsonyásító anyag.
Rövid töprengés után egy rozmaringos nyúlgerinc kocsonya elkészítése mellett döntöttünk.
Biztos, ami biztos, már pénteken nekiálltam a versenymű elkészítésének. Jól tettem. A kocsonyalé zavaros maradt. Másnap egy újabb adagnak álltunk neki, akkor már párommal kettesben, s jókat nevettünk főzés közben: úgy határoztunk, hogy ha ez sem lesz átlátszó, akkor szégyenszemre nem indulunk. Hát nem lett. Azonban kipróbáltuk rajta a derítési eljárást . Ehhez tojásfehérjét kell kevés vízzel elkeverve belecsurgatni a leszűrt kocsonyalébe, s rövid ideig kevergetve a fehérje magához "rántja" az üledéket. Sokat segített az anyagon, de nem lett kristálytiszta áttetsző. Mégis úgy gondoltam, hogy ezzel azért el lehet indulni, nincs mit szégyenkeznünk miatta.

A verseny helyszínére sikerült az utolsó pillanatban érkeznünk, már minden versenyasztal meg volt terítve. Gyorsan kellett dolgoznunk, a kamerák mind körénk csődültek...Nagyon elbizonytalanodtam a sok díszesen megterített asztal láttán...Mi csak egy kis falusi dizájnnal érkeztünk, itt meg csupa elegáns teríték, tyűha!
Vászonabroszra tettem a fehér porcelánba kimert kocsonyát, étkészletet, két poharat, egy somlói traminit, és vittünk asztaldísznek egypár házi finomságot. Előételnek "tüzes fokhagymát", kecskesajttálat, dióval, almával, és hajnalban sütött házikenyeret fonott kosárban. Így nézett ki szerény asztalunk:
 
És akkor mutatok párat a versenytársak közül:


  
  

A versenybírák minden asztalnál külön pontozták a terítést, s mindenkit kifaggattak a kocsonyájáról, hová, milyen közegbe szántuk az étket. Derűs, vidám beszólások tarkították a zsürizést.
Legvégül a grémium elé kellett vinni a portékánkat kóstolásra. Az én asztalomról kértek a tüzes fokhagymából is, amit falusi Viagrának tituláltam, nagy vigadalmat keltve vele. A frissen sült házi kenyér is elismerést aratott.
Bemutatom a zsürit munka közben:
 Amíg a zsűri az elbírálással foglalkozott, a számos résztvevő és látogató sorbajárta az asztalokat és belekóstolhatott a remekművekbe. Tudom, hogy szerénytelenségnek tűnik, de szerintem a mi asztalunkhoz jöttek a legtöbben kóstolni.
 
Nem húzom tovább az időt, a zsüri külön értékelte a szakmai kiállítókat és az amatőröket is. (Mi azok voltunk :) A rozmaringos nyúlkocsonyával elhoztunk egy ezüstérmet, ami első megmérettetésre szerintem nem rossz eredmény! S nem utolsó sorban sok ötlettel gyarapodtam, ha netán legközelebb ilyen gasztronómiai kalandozásra adnám a fejem :)

2010. február 5., péntek

Éhes disznó makkal álmodik, avagy megidéztem Olaszországot :)

A "megidézéshez" pedig szükség volt egy kis képzelőerőre, plusz Limara tegnapi receptjére, ami egy kalácsszerűség, különlegessége a langyos vízben kelesztés.
Ebben a fagyos, szeles hidegben sokszor ábrándozunk a pár évvel ezelőtti olaszországi kiruccanásunkról, ahol a panzióbeli reggelik mindig tartalmaztak friss, házi süteményeket, lekvárokat, mézet. Kipihenten, az újdonság élvezetével mindig nagyon szívesen választottam a pármai sonka helyett ezeket az ínycsiklandó finomságokat!
Az itthoni hétköznapi reggeli nálunk sosem édes, mindegyikőnk nagy szerelmese a házi húsos reggeliféléknek. Kolbász, szalonna, töpörtyű, körözöttek, sonkák, vajkrémek, szóval ilyesmik.
De a mediterrán életérzés nem hagy nyugodni már napok óta, s mikor megláttam Limara "Vízen kullogóját", tudtam, hogy ezt meg kell próbálnom. És lőn! A receptet nem ismétlem, nem változtattam rajta semmit, a linken bárki utánanézhet, ha kedvet kapott hozzá. Betartottam Limara utasítását, és az egész pelenkát bezsíroztam, hogy ne ázzon el kelés közben a tészta. (Nos, tulajdonképpen e művelet miatt nem lesz nálam a vízen kullogóból mindennapi finomság, hisz jó sok utómunkálatot hagy maga után a pelenka "zsírtalanítása":)
A reggelihez saját készítésű sárgabaracklekváromat adtam, és egy kellemes pásztortáskafű-teával kényeztettem magunkat.
Az egyik képen a kelesztés módszerét mutatom be, a másikon a terített asztal részletét:
 
 

2010. február 4., csütörtök

Levesbetét - söberli

Egyszerű étkeket eszünk, hétközben főleg. Ma egy levesbetét-újdonsággal gazdagítottam az egyszerű tejes burgonyalevest.
A söberli, vagy sós piskótatészta (Lajos Mari után) 2 tojásból 60 g lisztből, diónyi vajból, csipet sóból és borsból készül. A tojásokat illik szétválasztani, a fehérjét habbá verni és így keverni a masszához. Kivajazott, lisztezett kisebb méretű jénaiba öntöttem, és 180 fokra előmelegített sütőben halvány rózsaszínűre sütöttem.
A tésztát kihűlés után felkockáztam, és külön tányérban kínáltam a leves mellé.

Fecskekutatás

A Bodzás Vendégház tagja a MME-nek. Az idei év fecskevédelmi év, ezért közzéteszem a MME idei felhívását, hátha segítőkre lelünk a blog olvasói között is! Vendégházunk az adó 1 %-át felajánlotta e nemes cél megvalósítására.http://www.mme.hu/hirek/959-az-mme-tamogato-partnereket-keres-a-geolokatoros-fecskekutatashoz-a-fecskevedelmi-evben.html

Az alábbiakban olyan fotókat mutatok be, amelyeket ugyan tavaly fényképeztem szerény minősítésű gépemmel, de bízom benne, hogy a madárbarát olvasóim szeretettel fogadják őket:
 
 

2010. február 1., hétfő

Kétszersült palacsinta

Látom, nemcsak nálunk került a hétvégi asztalra a palacsinta desszertként! :)
Amiért mégis közreadom a receptjét, hogy talán nem a leghétköznapibb módon van elkészítve.
Ezt a receptet édesanyámtól tanultam, és igazából máshol még nem ettem ilyet.
Mivel a palacsinta "kétszer sül", ezért valami sűrűbb töltelékkel kell megtölteni, a lekvár ebbe önmagában nem való. Én szinte mindig túrótölteléket készítek a következőképpen:

A túrót édesre keverem porcukorral és vaníliáscukorral, teszek bele langyos vízben áztatott mazsolát, reszelt citromhéjat, egy kevés tejfölt és egy tojás sárgáját.
A palacsintákat a hagyományos módon készítem és sütöm. A kisült tésztát megtöltöm a töltelékkel, és kivajazott, kilisztezett jénaiba fektetem, a tetejét leöntöm egy egész tojással elkevert poharas tejföllel (8 db palacsintához elég a két decis), és mehet az előmelegített sütőbe. Nagyjából 20 perc alatt szépen megpirul a teteje, ekkor van készen. Szeletelem és porcukorral meghintve tálalom.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails