2010. december 19., vasárnap

Kreatív blogger-díj



Úgy látszik, ez a kedves díj nem bír kikopni a Bloggerből, mai napig nem tudni, ki a kiötlője, de terjed, mint egy vírus. Mint egy jó vírus , persze. Fertőz, de közben megörvendezteti azt, aki kapja, az én esetemben  már sokadszor, s úgy látszik, hiába hívtam fel a figyelmet arra, hogy köszönöm, nem kérek belőle, azért megtalált most is, Barbaráék jóvoltából. Természetesen köszönöm, s Barbaráék jóvoltából rábukkantam blogjukra, amit minden kedves olvasómnak, aki szereti a szép berendezésű otthonokat, lakberendezéssel kapcsolatos trendeket szívből ajánlom.
Most el kellene árulnom magamról 7 olyan dolgot, amit szívesen szétkürtölnék a nagyvilágnak, de hát több, mint egyéves "fennállásom" óta ugyan mit is mondhatnék még magamról....

- kisvárosi asszonyból lettem falusi vendéglátó
- olyan rövid a nap, mindenkinek annyi örömet adni, amennyit szeretne
- hobbim a kecskesajtkészítés és a kecsketejes szappangyártás növényi alapanyagokból
- ehhez a hobbihoz négylábú barátaim is vannak, akik mekegnek
- a többi állatbarátom ugyan nem mekeg, de nyihog, kotkodál, ugat, nyávog stb.
- azért vannak emberbarátaim is, s találtam néhányat az interneten keresztül is!
- amit a hobbimon kívül nagyon szeretek, az a főzőcskézés, és rendkívül örülök, ha ez vendégeimnek is örömére szolgál. És ez nem csupán szolgálati közlemény. Ez egy újabb örömforrás!


Kívánom minden kedves olvasómnak - akik vegyék úgy, hogy tovább küldtem nekik a Kreatív blogger-díjat -, hogy teljék annyi örömük a munkájukban, mint nekem, s ha a blogírásban érzik kiteljesedni magukat, akkor írjanak minél több szépet, jót magukról, főztjeikről, mindenki örömére. Hiszem, hogy az így átadott "boldogsághormonok" jobbá teszik a lelkeket, azét is, aki írja, s azét is, aki olvassa. Ámen.

2 megjegyzés:

  1. Tiszta szívből gratulálok! Igaz kicsit megkésve, de hát ami késik...

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails