Új játszótér a faluban

Kicsit elmaradtam e bejegyzéssel, hisz már a hivatalos átadás is legalább két hete megtörtént.
Pályázati és önkormányzati forrásból - most már úgy kell írni, hogy az uniós normáknak megfelelő - játszótér készült a Bittva patak partján. Játszótér persze eddig is volt, de játékai elavultak, balesetveszélyessé váltak. Most a játszótér szép kerítéssel körbe van véve, és egyébként is: a hangulatos terepen valóban szép, szemet gyönyörködtető, mozgásra csábító játékok kerültek kihelyezésre, pihenőhelyekkel a megfáradt szülőknek. Itt biztosan nyugodtan magára lehet hagyni a kicsiket, ha a szülő esetleg egy könyvvel a kezében lecsücsülne, vagy csak elmélkedne magában. A faszerkezetek gondosan lecsiszolva - nehogy gyermekeink felsértsék bőrüket mindenféle faszilánkokkal - festésük, felületkezelésük talán még ehető, nyalható anyagból is van, hiszen uniós.
Persze leesni itt is lehet bármelyik szerkezetről, de hát a szülő azért van ott, hogy erre figyeljen. Mindentől nem tud megvédeni még egy ilyen minden szabványnak megfelelő játszótér sem.
Szép és hasznos területtel bővült kicsi falunk, s e játszótér nemcsak a helybélieknek, hanem remélhetőleg, az egyre népesebb vendéggyerekeknek is örömére szolgál.

Megjegyzések

  1. de jó lenne a mi kis falunkba is hasonló:)

    VálaszTörlés
  2. Örülök erről is írsz. Nálunk is felépült egy éve egy szuperjó játszótér, gyönyörű parkkal körbevéve. Kicsik és nagyobbak is annyira jól érzik magukat itt, h állandóan tele van. A nagyobbak játékaihoz egy kis táblán az egyes játékok működési elve is le van írva, h a gyerekek játszva tanuljanak. Semmi nem ment tönkre egy év alatt - ami máshol igen ritka - mert mindenki szívügyének tekinti és vigyáz rá. Olyan jó ilyet is látni!!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép játszótér!
    Jól kiválasztott ,fás környezetben.

    VálaszTörlés
  4. A játszótér tényleg gyönyörű környezetben van, és a patakot még nem is fényképeztem le - lemerültem közben:(

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés