Kirándul a falu II.

Két napja egyfolytában esik. Tiszta jó bokáig érő cupákban állatokat rendezni, azon gondolázni, kiengedjem-e őket ilyen időben, vagy etetgessem-itatgassam őket egész nap az istállóban és közben szedegessem alóluk a trágyát, természetesen sáros iszapban megközelítve őket. Bármit teszek, mindenhez vízhatlanba kell öltözni, a lakásból ki-bejövet átöltözni, levetkőzni, cipőt váltani, hogy a sarat a legkevésbé hordjam be a lakásba...Mert közben akad vendég is, aki be-betér a lakásomba pár szóért, kérdésért, útbaigazításért, egyebekért. Tehát ildomos legalább a közlekedő útvonalakat tisztán tartani, feltörölni...Hej, de szép a vidéki élet!
A kirándulás már csak emlékfoszlányokban létezik, s mivel akkor is hasonló időjárás volt - na jó, hosszabb-rövidebb időre kisütött azért a nap, nem úgy, mint most -, pár szóval és néhány képpel pontot tennék e poszt végére.
Ják után Szombathely volt porondon, ott is a valamikori Borostyánkőút régészeti feltárásait néztük meg szakavatott idegenvezetés kíséretében. (Kissé csepergő esőben). A történeti hátteret most is belinkelem a Wikipédiából, hisz ennél tömörebben én sem tudnám elmondani annak, aki még nem ismeri Sabaria történetét az ókortól.
Ami személyes élményem - és amit Ti is vártok tőlem előző kommentjeitekből következtetve - az igazából annyi, hogy iskolás éveim óta - amikor az osztálykirándulások unalmas múzeumlátogatásait szenvedtük -, már szinte mindig olyan szakavatott és élvezetes idegenvezetésekben van részem - mint most is -, hogy csak ámulok és bámulok. A fiatal levéltáros-történész idegenvezetőnk annyi szenvedéllyel, izgalmas sztorival mesélte el a Borostyánút történetét, hogy csak továbbítani tudom: ide érdemes eljönni!
A kőszegi Jurisics-vár megtekintése elmaradt a szakadó eső miatt, így csak buszos városnézésre került sor. Ezt nagyon sajnáltam, hisz Kőszeg az egyik kedvenc városom, még szintén az iskolás éveim óta...Gyönyörű belváros, apró, színes házikókkal, mint a mesében. Kanyargós, szűk mellékutcácskák, tiszta, rendezett városkép, amerre csak elhaladtunk. Ide még vissza kell jönnöm, ha csak magamban is...
Ebéd Cákon a Csikó Csárdában, kellemes környezetben, profi kiszolgálással. Tudom, hogy voltak, akik elégedetlenkedtek valami miatt, én azonban félig "vendéglátós" szemmel csak attól voltam elbűvölve, hogy milyen gyorsan, pedánsan lettünk kiszolgálva kb. 50-en, s rajtunk kívül még voltak a csárdában, nem is kevesen. A felszolgáló hölgy végig tudott mosolyogni és a megrendelteken kívül vidám arccal vette fel a plusz megrendeléseket is, a keze járt a söntésben, mint a motolla, szerintem, tudta és élvezte a dolgát. De mivel nem vagyunk egyformák, ezért volt, aki nem volt megelégedve a sör hőfokával, vagy egyebekkel, szóval ötven fő esetében nehéz is elvárni, hogy mindenkinek egyformán tetsszen minden. Én el voltam bűvölve, és élveztem, hogy most engem szolgálnak ki, és ezért nagyon-nagyon hálás voltam...
Ebéd után pinceszer cáki borosgazdánknál, s kell-e ennél méltóbb befejezés egy kellemes étkezésnek? Álljon itt néhány fotó:

A legalsó képen Ferencem látható, aki mindig pártfogásába veszi az épp láb alatt lévő állatkákat...
A kirándulásaink mindig tekézéssel érnek véget, ilyenkor kibéreljük a pápai tekepályát egy-két órára, és sporttal záródik a nap.
A folytatásban recept lesz, amin bemutatom gombás kiflimet. Ezzel készültem a kirándulásra...

Megjegyzések

  1. Köszi Zsuzsa a jelentést! Kőszeget én is évek óta meg szeretném nézni, de talán nem a mostani ősz a legalkalmasabb rá sajnos... Klassz kirándulás lehetett az egész!
    Az esős napokhoz pedig nagyon sok kitartást és vízhatlan göncöket kívánok:)!

    VálaszTörlés
  2. Kitartottunk:)))Ma délutánra még a nap kisütött, és nyugágyban heverészve, napfürdőzve őrizgettem kecsóimat, amíg boldogan legelésztek (Csak, hogy el ne bóklásszanak idegenbe...)

    VálaszTörlés
  3. Az első fotó nagy nyugalmat áraszt. Szép kompozíció.

    VálaszTörlés
  4. Kőrösi László: az Ön "tollából" különösen jólesik a dícséret...:))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés