Vendégeink egy rövid ideig...(állatok)

Nem, mintha nem lenne elég saját állatállományunk - sehová se lehet menni addig, míg nem gondoskodunk gondoskodásukról, szóval, szinte soha, sehová - bocs, kislányom, néhanapján, ha Te bevállalod -, nos, most a következő vendégállomány népesíti be "Bodzafalvát"-: van egy bakkecskénk - Baki -, akinek hivatása a következő generáció rendezése kecskelányaimnál, és a jövő évi tejtermelés biztosítása ezáltal. Mostani gidáimnak is ő az apukája, így joggal bízom az elkövetkezendőkben. Egy bibi van: Baki is szereti a fiatal korosztályt, így nem győzöm tavaszi lánykáit menekíteni előle. Sajnos, egyelőre semmi jele sincs, hogy anyáim ivarzanának, holott tavaly ősszel, alig három héttel az ellésük után már beindultak Bakinak. Lehet, hogy korai volt a befogadása. Hiába szeretném én, ha téli gidáim lennének, ha a természet ennek ellene szól. Tavaly viszont a kecskenyájban már júniusban vemhesültek anyáim, ezért merészkedtem erre a lépésre. Persze lehetséges, hogy napokon belül beindul az anyák ivarzása a bak intenzív jelenlétére. Itt van pár kép az új jövevényről:

A következő vendégállomány cicákból áll, hisz barátaink külföldi tartózkodása idejére bevállaltuk őket. Kutyáikat, lovaikat, tyúkjaikat a helyszínen gondozzuk, de a cicákat elhoztuk otthonunkba, és egy hétig együtt nevelgetjük őket Bubuval. Nagyjából egyidősek is, mindhárman kb. három hónaposak.
Már annyi előnye van az együtt tartásnak, hogy Bubu kezdi "nagydologra" is használni a macskaalmot, amit vendégeinktől tanult el. Bubu előtt sose volt még "szobamacskánk", cicáink a természetben élték életüket, és végezték folyó ügyeiket. Ezt még mi is most tanuljuk. Látom, hogy nem mindegy, milyen mély a macskaalom, tanulom, hogy milyen sűrűn kell cserélni, hogy őnagyságának ne kelljen az orrát félrefordítania. És persze nekem se... Be kellett szereznem egy-két macskatartó apróságot (szitalapátot az alomhoz, macskaalmot, etető-itatórendszert), szóval igazi sznob macskatartó kellékeim is vannak már. De a napi kacagásadagom miatt már megérte! Sajnos, képeken nem tudom visszaadni azt a ramazurit, amit a három macsek rendez, és azt a dorombolásmennyiséget sem lehet neten közvetíteni, amit karjaimban édesdeden berregve leadnak testemnek.
Szóval csak egy-két kép, messze nem a valóságot tükrözve:

Jól látható, hogy a macskakarmok ellen az egész ülőgarnitúrát megpróbáltam plédekkel bevonni, de azt hiszem meddő kísérlet volt...

Megjegyzések

  1. Hú, de férfias:))!
    A cicákok hihetetlen édesek, ez a kis feketefejű pedig igen fotogén. Milyen állat nincs nálatok;)?

    VálaszTörlés
  2. Örülök,hogy végre írsz a kecskékről! Nagyon szép Baki,nem véletlen lettek szépek az utódai. Remélem felizgulnak a lányaid és nagyon várom a gidácskákat!
    hát a cicák! Azok nagyon édesek! Én tartottam már lakásban cicát. Bizony még az ágyamba is beengedtem néha. Ha rágondolok még most is öröm tölt el,annyira jó volt a dorombolásuk!
    Az idegbeteg embereket: hiszem hogy,meggyógyítaná!
    Jó gondoskodást!

    VálaszTörlés
  3. m: ...hát például bölény és strucc sincs...))

    Terike: ha nem hívnának el tennivalóim, egész nap tudnék a cicókban gyönyörködni.

    VálaszTörlés
  4. Aranyosak!
    Képzeld azt a tanácsot kaptam szobatisztaságra, hogy a "megtalált nagydolgot" tedd az alomra, mert ott érzi meg a szagát, s a következőt is "odateszi", a találat helyét pedig fertőtlenítsd, hogy ne menjen oda a szagra. Próbáld ki, de legjobb tanulás a jó példa. Imádni valók hárman!!!

    VálaszTörlés
  5. Holdgyöngy: kipróbáltam, amit írtál, de azt hiszem, ennél jobbat nem is tehettem volna Bubuval, mint hogy társakat fogadtam mellé. A jó példa ragadós!!!

    VálaszTörlés
  6. Ahogy az a fehérzoknis kis fotómodell pózol a fényképezőgép előtt!?:-)))

    VálaszTörlés
  7. Olyan szép kis cicáitok vannak!!! A mieink most vesztek el:(((

    VálaszTörlés
  8. szeretem a kecskéket... :) nekem is volt egy "Lujzám"... miután mindent megevett elköltözött egy nagyobb helyre ahol mindent megevett... :)))

    VálaszTörlés
  9. Éva: bár még csak kölykök, tényleg nem szeppennek meg a masinától

    Csillagos: sajnos, nálunk is jönnek-mennek a cicák. Ők szabad állatok, és semmilyen kajával, babusgatással nem tudjuk itt-tartani őket, ha menni akarnak

    Tücsök: mindenkit bíztatnék a kecsketartásra, mert ennél jópofább állatot nehéz lenne kitalálni...Amúgy meg tényleg lelegelnek mindent. Most épp szabadtartásban vannak a kertek alján, de pásztor híján óránként kimegyek közéjük a furkósbotommal:)))

    VálaszTörlés
  10. ...és a kecskék megeszik a furkósbotot... :)
    Terveben van...de még nem értem utol magam :)

    VálaszTörlés
  11. JÓPOFÁK??? Tavaly kölcsönbe hoztunk kettőt. Mindent lerágtak, kivéve amit kellett volna. Elszöktek, én meg a határban rohantam utánuk, szétszedték az óljukat... rémálom volt velük az élet. De milyen kár, hogy annyira messze vagy.Most derült ki, hogy két kilós Lala kutyámat nem vihetjük nyaralni. Nyilván megkérnélek, hogy szállásold el nekem négy napra. Egyelőre fogalmam sincs, hová teszem szegényt.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés