2010. július 23., péntek

Új állatok házunk táján

Végre itt a nyár, remeg a levegő a hőségtől már lassan két hete, s már-már hiányzik a május-júniusi esőhullám. A ház tája és a Bodzás valamint a szomszéd vendégház megtelt nyaraló vendégsereggel, kirándulókkal, a falu hangulata is pezsgőbb ilyenkor, bár még mindig hamisítatlan falusi. Ezen a reggeli kakaskukorékolásokat, tehénbőgéseket értem, este a tücsökciripelést és a mindenféle rovarok neszezését, ami főleg a városi fülnek oly megnyugtató, vagy épp "alvászavaró".
Előző bejegyzésem dátumából is látszik, hogy ritkán van időm bejegyzéseket készíteni, fotózni meg még kevésbé. Ez most már végérvényesen az őszre marad.
Azért hűséges olvasóimnak bemutatom a legutolsó hetekben hozzánk került kis állatokat. Fő attrakciónk most Bubu, a háromhónapos cica, akinek vérében állítólag a falusinál nemesebb vér is csörgedez. Vendéggyerekeink közt mindenféleképpen első helyre lépett Bubu nyúzása, simogatása, fürdetése és még ki tudja, mi mindent talál ki a gyerekfantázia, hisz nem tarthatjuk őket állandóan szem előtt. Bubu mindenesetre derekasan tűri a kiképzést, és már elég ügyes ahhoz, hogy meglépjen, ha elege van mindenből. Lakásunk különböző pontjain talál menedéket, itt épp a cserépkályha mellett:

 Emitt pedig a tévé mögötti zugban:


Baromfiudvarunkba is új lakók költöztek, egyelőre még bezárva a tyúkok elől. Kiscsibék ők, köztük két darab gyöngytyúkcsibe. Sajnos, a 15 tojásból csak ők ketten keltek ki, így egyelőre nem lesz még tenyészetem belőlük.
A süldő nyuszikkal egy teret kaptak, szemmel láthatóan jól elviselik egymás társaságát, a nyúlfiak közül többen is átszökdösnek napközben a csibék térfelére, hisz ott hosszasabban megmarad a vályúban a kukoricadara, amit olyan jó elcsenni .))

3 megjegyzés:

  1. Nagyon helyes ez a kis cicus! :)
    Azért időnként ha nem is receptekkel, de pl. ilyen fotókkal jelentkezz! :) Szép nyarat Nektek!

    VálaszTörlés
  2. Édes ez a kis cica!
    Nekünk is van 2 kutyusunk Vilma és Bodri, meg egy cicánk Tomi. Ők már családtagoknak számítanak.
    Kellemes vakációzást!

    VálaszTörlés
  3. Ugyanilyen csempéből van a cserépkályhánk!!!!olyan édes a cicus!!!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails