2010. június 18., péntek

Egy régi fényképről...

Szinte minden vendégem megkérdezi, kiket ábrázol a Bodzás konyhaszekrényén található fotó.
Nos, ez egy nagyon hosszú történet lenne - meg is érdemelné, hogy könyv alakban jelenjen meg :) -, most azonban megpróbálom emészthető, bloghosszúságú történetben leírni.
Jóska bácsi és Mári néni - sajnos, már egyikük sem él - valamikori nagyon kedves szomszédaink voltak Gannán. Úgy is mondhatnánk, hogy ők vezettek be minket a falusi lét és élet sok-sok apró, kisebb-nagyobb rejtelmeibe. Ehhez persze azt is tudni kell, hogy városi emberek lévén, nászajándékpénzünkből vettük meg Jóska bácsiék mellett azt a tíz éve lakatlan romhalmazt, ami ma a Bodzás. A felújítás nekik is jól jött, hisz házunk hátsó fala be volt dőlve a krumpliföldjükre, lukas is volt, gazos is volt a telek, szóval a hétvégi munkálkodásainknak örültek is, segítettek is.
Sváb emberek lévén, nemigen barátkoztak, nekünk kellett közeledni. És az évek alatt a szűkszavú ember feloldódott, olyannyira, hogy később borozgatás mellett egész élettörténetüket megismerhettük. Fiatalkorukat, a háborút, a kétszeri kitelepítést, a téeszesítést. Házukba a fürdőszoba ugyan ki volt alakítva, de régi szokásukat, a lavórban való mosdást nem hagyták el. A konyhában volt ugyan vezetékes víz, de a mosogató alatt vödörben gyűlt a szennyvíz, amit locsolásra felhasznált Mári néni.
Én még olyan patyolat baromfiudvart nem láttam, mint az övék. Én is igyekszem, de Mári néni kezéből a seprű nem tudott kiesni. Sose léptem tyúktrágyába, amikor végigvezetett birodalmán. Amúgy jó ideig kacsái is voltak, az ő ürülékük pedig legendás. Többek között ezért nem enged a párom kacsát, libát tartani...
Előttünk sok-sok éve teheneket is tartott Jóska bá, a mi kiköltözésünkkor már csak nyulai voltak leadásra. Az ő szlogenje volt, hogy hogyan vészelték át a háborút, a beszolgáltatásokat." Hát úgy, hogy a nyúl megette a füvet, mi meg megettük a nyulat".
Hányszor szörnyűlködött a jó öreg, amikor meglátta, hogy mivel etetjük a kutyáinkat.
- " Feriii... - Mindig így mondta, jó sok hosszú ível. - Mi az ilyen mócsingot nem a kutyának adjuk, hanem a bendőnknek. - és csak csóválta a fejét a világ fordulásán.
Úgy adódott, hogy sokáig a tereprendezéshez nem volt fűnyírónk, kaszával estünk neki a dzsumbujnak. Tőle láttam a kasza helyes fogását - persze ma sem tudom olyan akkurátusan csinálni, ahogy ő mutatta -, a kaszámat mindig vele éleztettem. A kaszakő hozzá volt nőve, egy tarsolyban mindig magán hordta. Azt látnotok kellett volna, hogy nézett ki náluk a gyep. Fűnyíró olyan centis felületet nem tud csinálni, amilyet Jóska bá a kaszájával. És ez nem vicc, ez nem az emlék feltupírozása. "Zsúúúzsi, lassan a kaszával." Mutatta mennyire dőljek bele, mekkora szögben lendítsem a kaszát.
Sok-sok óra beszélgetés, és poharazgatás szépítette a szomszédségot. A falubeliektől gyakran hallottuk, hogy Ballóéknak nem volt még jó szomszédjuk, Jóska bá minden valamikori szomszédjával haragban volt. Úgy látszik, mi kivétel voltunk. Talán, hogy gyüttmentnek számítottunk, vagy már túl öregek voltak a haragoskodáshoz. Azonkívül sokmindenben segítségükre tudtunk lenni, hiszen már tényleg öregek voltak. Sokmindent meghoztunk nekik Pápáról, gyógyszert kiváltottunk, volt, hogy kórházba-rendelőbe vittük őket.
Igazi jó szomszédaink voltak, perlekedős voltuk ellenére is jól kijöttünk velük. Igen, mondhatom, hogy szerettem őket, és hiányoznak. Örülök, hogy ez a kép elkészült róluk, őrzöm is féltve, házuk mostani tulajdonosának oda nem adnám, pedig kérte már többször is.
A fotózás esemény volt életükben. Mári néni és Jóska bácsi is sokáig öltözködött, frizurát igazított, arckifejezésük, mosolyuk egész lényüket megmutatja.
Szeretem ezt a képet.

8 megjegyzés:

  1. Szia Zsuzsum!!

    Igazán szívet melengető volt olvasni kedves kis emlékeidet Mári néniről és Józsi bácsiról. Olvasva soraid, számtalan emlék eszembe jutott a két kis öregemberről, a velük töltött nyári délutánokról, a dió törésről, a kertjükben heverészésről, a sok izgalmas történetről (Józsi bácsi szökéséről). Ő általuk megelevenedett előttem a háború, amit a történelemkönyvek képtelenek visszaadni.Még élesen él emlékeimben a régi ház, a konyha, az udvar, mindaz ami körülvette őket. S igen, bármennyre tudom, az élethez hozzátartozik a változás, sokszor jó lenne visszamenni egy kicsit az időben... A kép pedig, ahogy mondod: egész lényüket visszaadja. Egy példányt én is szívesen elfogadnék egyszer!!
    Sokszor puszillak!!

    U.I: most aztán jó kis honvágyam lett egyszeriben-hamarjában, még két hónap, s újra otthon vagyok...:)

    VálaszTörlés
  2. Most aztán szívből viszonozhatom: ez a történet könyvbe kívánkozik! Nagyon jó volt olvasni, nagypapámat is eszembe juttatta (ő is mestere volt a kaszálásnak). Köszönöm a szép perceket, amiket az írásoddal ajándékoztál!

    VálaszTörlés
  3. Sziszi! Nagyon várlak már, remélem, mielőbb találkozunk Gannán!

    Videkek: igazán örülök. Nem vagyok egy múltba révedő, de úgy látom másoknál is, hogy sokan kedvelik az ilyen személyes történeteket. Azonkívül ez a történet - és amit írtál is róla, hogy könyvbe kívánkozna - életünk alakítója, szépítője is volt.

    VálaszTörlés
  4. De szép volt! Örülök, hogy megismerhettem a fénykép történetét. Gyugyu

    VálaszTörlés
  5. Jó az ilyen történeteket olvasgatni. Anyai nagyszüleim parasztemberek voltak.

    VálaszTörlés
  6. Engem nagyapám tanított sarlóval füvet vágni...

    Jó volt ezt olvasni.

    VálaszTörlés
  7. Engem jól megbőgettél, mert mindvégig a drága jó nagyapámat láttam magam előtt. Csodálatosan megfogalmaztad, leírtad. Nem is kell, hogy ismerjük a fotón lévő személyeket, mégis barátunkká tudtak válni soraid alapján.
    Köszönöm..............

    VálaszTörlés
  8. Szeretem a régi igaz történeteket! Nagyon szép írás! Szeretem az öregeket!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails