Új bútordarab tyúkjaimnak

Egy régebbi bejegyzésemben írtam arról, hogy tyúkjaim tojásaiért esetenként be kell bolyonganom a tyúkudvartól elkezdve a kecskeistállóig, sőt a mai napig a lóistállók feletti padlásteret is. Ez jó móka, azonban időnként fárasztó is tud lenni, amikor ezer más dolga is lenne az emberfiának. Ehhez a régebbi bejegyzéshez gm küldött a kommentjében egy profi tyúkól-mintát, sukár kis tojatóládával felszerelve! Hú, ez annyira, de annyira megtetszett, hogy furmányos előkészületek után egy arra alkalmas pillanatban és körítéssel bemutattam páromnak, kellőképpen felcsigázva az ő érdeklődését is. Így aztán röpke másfél hónap leforgása alatt szabadidejében - alig van! - megcsinálta nekem, illetve tyúkjaimnak ezt a csodaólat.
Egyelőre ismerkednek vele a tyúkocskák, de a mai napon megszületett bele az első produktum! Jó vastagon bealmoltam nekik, hintettem  egy kis kukoricát bele - végtére is valahogy el kellett érnem, hogy valamiért felbandukoljanak a lépcsőn...Mindegyik tojatóládába helyeztem egy tojást, és vártunk délutánig. Látható volt napközben, hogy érdeklődéssel szemlélik az új és illatos házikót, ki-be mászkáltak benne, és délután az egyik "inger-tojás" mellett találtam egy másikat is!
Egyik falubelink megkérdezte tőlünk: "Tán aranytojást tojnak ezek a tyúkok, hogy ilyen flancos házat csináltatok nekik?"
Nem hiszem, hogy sok megrendelés lesz ebből a portékából helyi szinten...

Itt az látszik, ahogy a tojóláda fedelét csak fel kell emelni - hármat is csinált a párom - és belenyúlva bezsákolhatjuk az aznapi termést.
Szóval most erre kell rászoktatni a tyúkocskákat, hogy könnyebb legyen az életem...

Megjegyzések

  1. Nagyon ügyes a Párod! Szerintem a tyúkok is értékelni fogják ezt a törődést, nem mindennapi dolog! :)) Csak tudj majd mit kezdeni azzal a sok-sok tojással! :))

    VálaszTörlés
  2. Ügyes! De, ha még meg is mutatta volna nékik a párod a követendő műveletet, akkor láttatok volna nagy csodát! :-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon ügyes! Lesem a pillanatot és én is beadagolom a férjemnek! Kot,kot ,kot kot- kotkodács, minden napra egy tojás!

    VálaszTörlés
  4. Hát ez gyönyörű! Jó dolga van nálatok a tyúkocskáknak (is)!

    VálaszTörlés
  5. :) Mestermunka!
    Tuti meghálálják majd a tyúkocskák, tényleg jó ötlet.
    Vuk mese jutott eszembe, ott volt ilyen háza a tyúkoknak. :)

    VálaszTörlés
  6. Hát, tényleg flancos egy építmény. Az anyagiak megtérülése ebben az esetben nem szempont. Az biztos, hogy a tyúkok komfort érzése emelkedni fog. Le a kalappal, határozottan ügyes.

    VálaszTörlés
  7. Dícséreteket átadtam a "Mesternek":))

    VálaszTörlés
  8. Irigylésre méltó! Gratulálok ez tényleg jól sikerült.

    VálaszTörlés
  9. Olvastam Eszternél a díj-kérdésedet....Én már kitettem az oldalsávamba egy elhárító kis szöveges képet.....

    VálaszTörlés
  10. Mammka: jópofa, tényleg! De honnan és hogyan varázsoltad oda?

    VálaszTörlés
  11. Szia! Bocsi, tudom hogy ezer éves bejegyzés, de az ól terveit el tudod küldeni esetleg? Hasonlót szeretnék építeni de a méretekkel nem igazán vagyok tisztában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban, tényleg már 10 éve készült a ládikó, viszont még ma is használatban van, kisebb-nagyobb átalakítások, festések után. Viszont tervrajz nincs róla, talán rá kellene keresni a posztban említett illetőre, akitől nekünk is jött anno az inspiráció.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés