Kecske gomolya

A sajtos szakkönyvek nagy kedvenceim már vagy három éve, amióta házi sajtkészítéssel is foglalkozom. Igazából hobbinak indult, aztán ahogy vendégeimtől sok pozitív visszajelzést kaptam,szívesen csinálok már eladásra is. Persze, nem kell itt piaci mennyiségekre gondolni, ahhoz kecskelétszám is kellene, én azonban nem kívánom a lányokat sokasítani. E pár állatféleségből épp csak annyit tartok, hogy falura jövő városi családok ismerkedhessenek velük, ha akarnak.
Mostanában gyakran forgatom a sajtkészítés szakirodalmát, mindig fel kell frissíteni a miérteket és a hogyanokat, s most különösen nagy kedvet érzek az újításokhoz, kísérletezésekhez. Természetesen a sajtos fórumokat is olvasgatom,  levelezek  egy-két sajtossal az országban. Naplót vezetek az elvégzendő és a végrehajtott kísérletekről, a tapasztalatokról.
A napokban kecske gomolyát készítettem, amihez 4 liter tejet használtam fel. 30 fokra langyosított tejhez 1,5 ml oltót adtam és vártam az alvadást. A hőmérséklet méréséhez borszeszes hőmérőt használok. A tejet közvetlenül a sparhelt mellett tartottam, mivel az alvadáshoz állandó 20-22 fokra van szükség. Még így is lényegesen hosszabb idő után alvadt meg a tejem, mint amit a szakkönyv ír, de ez köszönhető annak is, hogy nem fölöztem le a tejet. Télen egyébként is magasabb a kecsketej zsírtartalma, a zsír pedig nehezíti az alvadást és a savóleadást is. Mivel este álltam neki az oltásnak, és lefekvéskor még nem alvadt meg a tej, hagytam reggelig pihizni. (Meg magamat is...)
Reggelre azonban gyönyörűen összeállt a tej. Késsel kockákra vagdaltam az alvadékot és kiszedtem csöpögni egy tiszta, nem túl sűrű szövésű ruhába. A saját súlyától fél nap alatt kicsöpögött a savó, és a sajtocska szépen átsavanyodott.. Szétmorzsoltam, sóztam, fokhagymáztam, és lyukacsos formákba töltöttem. Így egy laza szerkezetű, kellemesen savanykás gomolyát sikeredett készítenem, aminek nincs markáns kecskeíze!
 
  
  
 

Megjegyzések

  1. Nem tudom az én álmom mikor válik valóra, hogy legyen egy kis tanyám, kecskékkel, kecskesajttal, virággal, mezővel... de nem adom fel. Isteni lehet ez a gomolya!

    ISTEN ÉLTESSEN MINDEN FÖLDI JÓVAL! :)

    VálaszTörlés
  2. Csodálatos, és mennyire szeretem!
    Remélem egyszer eljutok odáig, hogy frissen megkóstoljak egy adag házi gomolyát.

    Boldog névnapot! :)

    VálaszTörlés
  3. TeaMami, Raindrop
    Mindkettőtöknek köszönöm a jókívánságokat, s kívánom, hogy álmaitokat megvalósíthassátok.

    VálaszTörlés
  4. Mindenkinek köszönöm a névnapi jókívánságokat. A levelesládámba befutott Terikéé is, valami elállítódhatott, hogy ide a blog Megjegyzés rovatába nem jött át az üzenete.

    VálaszTörlés
  5. Üdvözlöm!
    Milyen oltó anyagot használ hozzá? Én még csak ecettel készítettem " sajtot" de ezt is szeretném kipróbálni.
    Köszönöm a válaszát előre is!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés