Rántott kecskesajt

Igyekszem így tél közepe - vagy tán már vége felé ??? :) - egyre több kímélő étket az asztalra varázsolni, egyrészt az ünnepi eszem-iszomok ellensúlyozásaként, s főleg mert vitaminraktáraink kimerülőben vannak. Ilyenkor egyre-másra kerülnek elő a fagyasztóból a nyáron eltett gyümölcsök, zöldségek, és a kamrában sorakozó kompótok sem sokáig fognak már velünk incselkedni. Olyan jó a nyár ízeit velük felidézni! A bőséges folyadékbevitelt rengeteg gyógynövényteával oldom meg, jó részük saját kezűleg gyűjtött. Ez főleg a hársfa és akácvirágteára, a csipkebogyóra és a bodzalevélre vonatkozik, ezek bőségesen teremnek környékünkön.
Most egy tejszínes hagymalevest mutatok be először, ami a következőképpen készül:
5-6 db nagyobb vöröshagymát felkarikázok, és olajon, kevés sóval fedő alatt majdnem pépesre párolom. Házi vegetával és borssal megszórom és kb. 6-7 dl vízzel felforralom. Tojássárgájával elkevert tejszínnel sűrítem, és forrón tálalom. Tetejét vágott petrezselyemmel díszítem.

Illik hozzá a pirított zsemlekocka, én azonban szezámmagos kifliket csináltam hozzá, melynek receptje az archívumban megtalálható. (Most szalonna és kecskesajt nélkül készült.)


A második fogást a rántott kecskesajt miatt teszem közzé, hisz a rebarbaramártás is szerepelt már a blogomban, igaz, akkor nem főtt rizzsel, hanem krumplipürével.
A 2-3 hete érlelődő kecskesajtom már kiszorított magából annyi savót, hogy szép keményre érett, akár már reszelhető is. Én azonban centis szeletekre vágva, bepanírozva hús helyett adtam a rebarbaramártásos köret mellé:


Ezek az egyszerű, pénztárcakímélő étkek diétában is nagyon jól hasznosíthatók, hisz az emésztést nem terhelik nehéz zsíradékokkal, viszont a tápanyagok jórésze megtalálható bennük. (Bocsánat, tudom, hogy a kecskesajt nem pénztárcakímélő, de mit tegyek, ha nálam mindennap az asztalra kerül Ibikéék jóvoltából:)

Megjegyzések

  1. Hú de nagyon finomakat tálaltál nekünk virtuálisan! Jó lenne az életben is megkóstolni őket :-)

    Hagymalevest én is szoktam készíteni, csak én póréhagymából és "levesbetétként" reszelt sajtot szórok bele.
    A rebarbaramártás jó ötlet, ki is fogom majd próbálni. Tavaly az összes rebarbarámat dzsemnek készítettem el, az idén jut a mártáshoz is. Rántott kecskesajtot még nem volt szerencsém kipróbálni, a kecskesajtot nagyon szeretem, a rántott sajtot is, így biztos megnyerné a tetszésemet. Abban igazad van, hogy nem éppen pénztárcakímélő, hiszen aranyárban mérik.

    VálaszTörlés
  2. Nálam ezek a finomságok 2 fogásra is elegendőek lennének... A kiflid gyönyörű, a rántott kecskesajtot viszont még én sem próbáltam, de magában vagy grillezve a sajtot nagyon szeretem. (Remélem, hogy lesz alkalmam megkóstolni a sajtodat, tervezünk a nyáron néhány napot arrafelé eltölteni...)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés