2010. december 31., péntek

Boldog új esztendőt!






Boldog új esztendőt kívánok olvasóimnak, blogger társaimnak. Jó erőt, egészséget, derűt, bölcsességet!

"Bort, búzát, békességet, sötétségben fényességet! Új esztendő újat hozzon,régi jótól meg ne fosszon. Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. BÚÉK!"(ismeretlen szerzőtől)

2010. december 24., péntek

Boldog Karácsonyt!

Ezzel a Dsida Jenő verssel szeretnék minden kedves olvasómnak békességes, boldog Karácsonyt kívánni sok-sok szeretettel:

Itt van a szép karácsony

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi finom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?
Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.
Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhítat
minden szívet átitat.
Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.
Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!



2010. december 21., kedd

Kolbásztöltés

Itt az ünnep-szezon, vendégeket várunk Karácsonyra, a két ünnep közt is, és Szilveszterre is! Úgy néz ki, nem tétlenkedhetünk, pihizhetünk, a jövőn gondolkodhatunk, ezt majd elraktározzuk a januári hidegekre:))
Nem tartunk disznót, viszont nagyon szeretjük a belőle készült húsokat, füstölt árut is. Az üzletek választékát, de még a kis vágóhidak kínálatát is végigkóstolva rájöttünk: ha finomat akarunk enni, akkor ne légy rest, csináld meg magad! Így megvettük a kolbásznak való húsféleséget, ügyelve rá, hogy kellőképpen húsos legyen, viszont mégiscsak tartalmazza azt a zsírmennyiséget, amit bendőnk elbír. Ezt nehéz lenne kilogrammra lefordítani, marad a páromban való rettenthetetlen hit, hogy a megfelelően húsos és zsíros apróhúst a legjobb helyről megvásárolja. (Nálunk a húsfélék vásárlása, úgymint disznó vagy marha az illető) a háziúr jogosultsága, sose csalódtunk benne, így nyugodtan rábízom.
Összefogva a szomszéddal, az előre lefűszerezett darált kolbászhúst, mely legalább 2 napot hideg helyen összeérett a fűszerekkel, egy nagy lélegzetvétellel és némi szilvapálinka legurítása után, áteresztettük a töltőgépen a citromos vízben áztatott vékonybélbe. Az én feladatom mindössze annyi volt, hogy tűvel néhány helyen megszurkáljam a gömbölyödő belet, és csinos tekercsbe rendezzem a kolbászhúst.
Szerencsénkre a bél teljesen rendben volt, nem szakadt, nem repedt, ami a kolbásztöltőnek aranyat ér!
Így kb. kétórai munkával betöltve volt a husi, s átvittük a szomszédba füstre. Az éger fűrészport mi biztosítottuk a füsthöz. Négy napig füstölődött a finomságunk, ma már a spájzom ékességei közé tartoznak a meglett kolbászcsodák, igaz, őrületes gyorsasággal fogynak!
Remélem, marad az évvégi vendégeknek is, amennyiben szeretnék majd megkóstolni őket!





2010. december 19., vasárnap

Kreatív blogger-díj



Úgy látszik, ez a kedves díj nem bír kikopni a Bloggerből, mai napig nem tudni, ki a kiötlője, de terjed, mint egy vírus. Mint egy jó vírus , persze. Fertőz, de közben megörvendezteti azt, aki kapja, az én esetemben  már sokadszor, s úgy látszik, hiába hívtam fel a figyelmet arra, hogy köszönöm, nem kérek belőle, azért megtalált most is, Barbaráék jóvoltából. Természetesen köszönöm, s Barbaráék jóvoltából rábukkantam blogjukra, amit minden kedves olvasómnak, aki szereti a szép berendezésű otthonokat, lakberendezéssel kapcsolatos trendeket szívből ajánlom.
Most el kellene árulnom magamról 7 olyan dolgot, amit szívesen szétkürtölnék a nagyvilágnak, de hát több, mint egyéves "fennállásom" óta ugyan mit is mondhatnék még magamról....

- kisvárosi asszonyból lettem falusi vendéglátó
- olyan rövid a nap, mindenkinek annyi örömet adni, amennyit szeretne
- hobbim a kecskesajtkészítés és a kecsketejes szappangyártás növényi alapanyagokból
- ehhez a hobbihoz négylábú barátaim is vannak, akik mekegnek
- a többi állatbarátom ugyan nem mekeg, de nyihog, kotkodál, ugat, nyávog stb.
- azért vannak emberbarátaim is, s találtam néhányat az interneten keresztül is!
- amit a hobbimon kívül nagyon szeretek, az a főzőcskézés, és rendkívül örülök, ha ez vendégeimnek is örömére szolgál. És ez nem csupán szolgálati közlemény. Ez egy újabb örömforrás!


Kívánom minden kedves olvasómnak - akik vegyék úgy, hogy tovább küldtem nekik a Kreatív blogger-díjat -, hogy teljék annyi örömük a munkájukban, mint nekem, s ha a blogírásban érzik kiteljesedni magukat, akkor írjanak minél több szépet, jót magukról, főztjeikről, mindenki örömére. Hiszem, hogy az így átadott "boldogsághormonok" jobbá teszik a lelkeket, azét is, aki írja, s azét is, aki olvassa. Ámen.

2010. december 11., szombat

Elveszett kecske

Telnek-múlnak a hideg téli napok, kecskéim is meglehetősen gömbölyödnek, gyönyörű vastag, puha bundát növesztettek, és szervezetük kezd átállni a másállapotra. Idén - jövőre? - téli hidegbe várjuk a gidák érkezését, remélem, nem lesz gond. Az infralámpa már elő van készítve, raktárban a meleg szalma, ropogós széna. Most ritkábban és rövidebb időre engedem csak ki őket a szénarácshoz, hogy azért némi mozgásuk meglegyen, hisz az istállóban sokat civakodnak, boxolják egymást unalmukban.
Pár napja, hóolvadás után az én kérődzőim nagyon vágyakozva tekintgettek a kerítésen túli világra, ahonnan néhol elővillant a fagyott fű zöldje. Tettem-vettem a dolgomat az udvaron, hisz rajtuk kívül még van kiről gondoskodnom:)), és hát kora délután vettem csak észre , amikor betereléshez készülődtem, hogy Tincső kecském nincs meg. Másfél órája hullott a hó, szépen betakarta a tájat, az udvart, s mivel Tincsőm hófehér, nem láttam sehol. Szólongattam, hívogattam, de csak nem jött elő. Benéztem a farakások közé, az abrakos helyiségbe - oda néha be szoktak keveredni, ha elfelejtem bezárni kulccsal. Na, de akkor nemcsak őt nem találnám, hanem összes többit se! A másik kettőt nagy nehezen behívtam az istállóba - nemigen akartak jönni a hiányzó harmadik nélkül. Azért a zabos vödör csörömpölése csodákra képes!
Tincsőt továbbra is hiába kerestem, nem került elő. Nagyon nekiszomorodtam, hisz nagyjából el tudtam képzelni a történteket...Tincső télen-nyáron előszeretettel ugorja át a kerítés nem túl magas léceit, főleg, ha mögötte zsenge zöld látszik. Márpedig most az olvadás hatására hívogatóbbnak tűnhetett a fűzöld a száraz szénánál. Nyáron Gitta is megtanulta ezt a mutatványt, egyedül Ibinek nem akaródzott ekkora erőfeszítést tenni, de hát ő már egy vénséges kecskeanyó, nem balerina...
Summa summárum, Tincső hosszú órákra eltűnt, s a korai sötétedés miatt abba is hagytam egy időre a keresését. Kapukat nyitva hagytam, hogy hazataláljon. A késő esti itatásnál vettem csak észre a sötétben fehéren világító bundáját, és úgy, de úgy megörültem a kujtorgónak!!!
E kalandos történet zárszavaként álljon itt Kányádi Sándor versecskéje a csavargó kecskéről:

Kányádi Sándor: Kecske   —   vers

Nem jött az este haza a kecske.
Hiába várta hiába leste
szegény gazdája, nem jött a restje.
Erre a gazda dolgát ott hagyta, s vesszőt nyesve
kósza kecskéjét keresni kezdte.
Ide belesve, oda belesve,
itt is kereste ott is kereste,
de csak nem találta.
Kiment a határba.
Fekete volt az este,
fekete volt a kecske.
Mindent, de mindent feketére feste a csillagtalan este.
Ha ott lett volna se találja.
Ború szállott a gazdára.
Bizonyára kóbor, ordas, éhes farkas lehetett a veszte.
S drága kecskéjét sajnálni kezdte:
drága kecske, jó kis kecske, volt tejecske, nincs tejecske.
Mennyit adott reggel, este, s gazdáját is hogy szerette!
Így kesergett hazáig a kecske nélkül maradt gazda.
De egyszerre furcsa neszre lett figyelmes,
közelebb lépett a kerthez
S hát a halvány, akkor kelő Hold világán látta
Hogy a drága kecske fényes teste ágaskodik az ágakig.
Egész este a gazda oltványait nyeste.
Megállj kecske!– így a gazda.
Egyik szarvát megragadta, s a vesszővel melyet nyesett,
kecskéjének nekiesett, s nyeste, nyeste
és a kecske sírt, mekegett egész este.

2010. december 9., csütörtök

Ajándékok Karácsonyra - háztájiból

Apránként elkészülnek a Karácsonyra szánt csomagocskák, remélem idén is legalább annyi örömet szerzek velük családomban és barátainknál, mint tavaly. Igyekeztem másmilyen gasztro-csomagokat összeállítani, mint tavaly, s ezúton is köszönöm Nektek a sok-sok ötletet, amit oldalaitokon összegyűjtögettem, különösen Napmátkát emelném ki, akitől a magyaros fűszerolaj ötletét kaptam, de készülnek majd mézesek Moha oldaláról is, bár azt a művészi írókázást, amit ő tud, meg sem próbálom utánozni:))


A sütőtök-narancs lekvár ötletét Bódi Judit barátnőm adta, köszönet érte, nagyon fincsire sikeredett. Oldalán lovakról, lovas táboroztatásról olvashattok.


A kecsketejes natúr szappanok már évek óta repertoáron vannak. Idén szívecskés kiöntőformában készültek a körömvirágos-kecsketejes szappanok, egy kis méhviasszal dúsítva, édesnarancs illóolajjal gazdagítva. Karácsonyra talán már kiszáradnak annyira, hogy csomagolhatóak lesznek:

A szappanok celofánba lesznek csomagolva, raffiával átkötözve és készült hozzájuk felirat is:


Az asztalos műhelyből is kerül ki karácsonyi ajándék: ezt a sámlit kisgyermekek részére terveztük, s házilag bármilyen színre festhető, pácolható, vagy mesefigurák, rajzok kerülhetnek rá ügyes kezű anyukák jóvoltából:))

2010. december 6., hétfő

Jeges december - fotókkal, kutyákkal

Vannak napok, amikor az íráshoz nem, csak a fotózáshoz van kedvem. (Azért a hétvégi vendégforgalomról, főztjeimről és az adventi készülődésemről egy újabb posztban - vagy posztokban -  beszámolok ám:))
Ezek a fotók a hétvége, és vendégeim érkezése előtt készültek: zimankós, fagyos, jégvirágos napok voltak, nem úgy, mint a hétvége, ami csupa ragyogás, szikrázás, és csoda volt, megörvendeztetve az idelátogatókat!
Most lássuk az előzményeket:

Így kelt a nap minálunk:


Igazi fagyos reggel:


Didereg a kerítésünk is...




Bogi mintha jobban tűrné, ő már végignyalta a havat, ahogy a pofácskája elárulta...

2010. november 30., kedd

Elfeledett étkeink - A szalontüdő

A szalontüdő valamikor nemcsak a szegények eledele volt, még alig száz éve is egy valamire való korcsma étlapján ott volt a helye. Ma nagyítóval kell keresni azokat az éttermeket, amiknek az étlapján ez fellelhető, de nemcsak éttermekből, hanem a mindennapok asztaláról is eltűnt ez az étel. Hozzáteszem, méltánytalanul, hisz ízvilága gazdag - elkészítésében ahány ház, annyi szokás - és a felhasznált belsőségből igazán jóízű, tartalmas, laktató étel készülhet. Nemcsak a mindennapokra. Talán a modernkori szárított állateledel-biznisz dolgozza fel a sertés-, marha-, borjútüdőt és szívet, hogy a húsboltok, bevásárlóközpontok húspultjain is csak elvétve találkozom velük.
Én most megmenteném az utókornak e fincsi étek receptjét blogomon keresztül is, és bemutatom: én ma hogyan készítettem. Kihangsúlyoznám, hogy ma, mivel elképzelhető, hogy holnapután nem így csinálom:))

Szalontüdő a mai napon

Hozzávalók:

- kecsketüdő és szív kb. 70 dkg (az eredeti recept borjútüdőt ír)
- 1 ek. zsír
- 2 fej vöröshagyma
- 1 l csontlé
- fűszerek: só, bors, majoranna, babérlevél, petrezselyem
- 1 ek. lisz
- 1 tojássárgája
- fél citrom leve

A tüdőt alaposan megtisztítottam, a hörgők nagy részét eltávolítottam (én is tettem valamit a macskák kedvéért:)) . Ezután pár percre forró vízbe dobtam a tüdőt, s megvártam, amíg "kidagad".
Zsíron rózsaszínűre pirítottam a hagymát, majd hozzákevertem a szívvel elegy tüdőt, és jó tíz percig kevergettem.  Rákanalaztam a lisztet, majd jöttek a fűszerek, végül  felöntöttem a húslével és másfél órán keresztül rotyogtattam a sparhelt félrehúzott zugában.Azért közben rá kell nézni és kevergetni is kell, hiszen lisztes, nehogy leégjen.  Amikor a tüdő megpuhult, felöntöttem a citromlével elkevert tojássárgájával, rottyantottam még egyet rajta, végül megszórtam friss petrezselyemmel. Szokás tejfölt is tenni bele, van aki paprikásan csinálja, van, aki ecetesen, ezért mondom, hogy ahány ház, annyi szokás!
Spagettivel tálaltam.

2010. november 27., szombat

Első hó és napsütés

A tél nem nagy kedvenc nálam, megviselnek a rövid nappalok, hosszú esték, az, hogy lényegesen rövidebb időbe kell belesűríteni a ház, és az állatok körüli teendőket, és késő délutánra, estére hagyni azt, amit a lakásban is el lehet végezni.
Azonban amikor a havazást ilyen gyönyörű napsütés kíséri, akkor elolvad minden rosszkedvem, felpezsdülök tőle, és teli energiával végzem még a napi "robotot" is.
Bogi kutyámat nélkülözöm most, mert pár napja újra tüzel - ki érti ezt? Alig három hónapja  is ugyanezeket a tüneteket fedeztem fel nála - vércseppek, Leó és az összes utcabeli kutya meg van őrülve, egész napos nyüszítést hallgatok, és hallgattam augusztusban is. Kiskutyák azonban októberre nem születtek, viszont most újból ivarzik ez a kis lánykutyus. Van valaki, aki tud erre magyarázatot? Fiatal, júliusban volt egyéves a Bogi, tehát az első ciklusait éljük.
Arra gondoltam, hogy pulival kellene fedeztetni, ezért átvittem a szomszédba - na jó, egy utcahosszal távolabbra -, ahol kan pulikutyát tartanak, és van kennel is, hogy más kutya ne férkőzhessen a párocskához.
Hát, majd meglátjuk. Persze nem túl szerencsés január végére kiskutyát vállalni...
Most azonban egy pár képen bemutatom a mai csodás fényeket, és ragyogást! 
A tyúkjaimat látnotok kellett volna reggel, az ólajtó kinyitásakor! Egymagamban akkorát nevettem rajtuk, hogy ihaj! Reggel már  tülekednek az ajtóban mire megyek nyitni és szinte belerepülnek az arcomba, alig tudok odébb menni úgy, hogy nekem ne rebbenjenek. A kiskakas már ordít, kukorékol az ólban, tudatja a nagyvilággal, hogy neki már hajnalban a kelő napot kellene üdvözölnie, szóval csoportosulás van az ajtóban, mint ma is. Ám amikor meglátták a húszcentis havat, elhallgattak, nem győzték a fejüket nyújtogatni, forgatni: hát ez micsoda? Milyen napra ébredtünk? Szemlátomást töprengtek, hogyan lehetne megközelíteni a kukoricás edényeiket. Lapátoltam nekik utakat az udvarban, de volt amelyik még órák múlva is az ólajtóban nézegetett és nem tudta, mitévő legyen...





2010. november 21., vasárnap

Adventi készülődés a faluban

Ezen a hétvégén került sor falunkban a Betlehem felállítására, amin a falu apraja-nagyja megjelent és segédkezett. Ilyenkor az asszonyok aprósütivel, forralt borral kedveskednek a munkát végzőknek, ám a nézelődők, netán falubeli vendégek is kaphatnak a "kínálóból".
A hangulat kiváló volt, így a jászol és a három királyok beállítása is gyorsabban ment:))

Most pedig idézem Molnár V. József Kalendáriumából az ide vonatkozó részt:

"A régi ember gondolkodásában, szakrális gyakorlatában az esztendő adventtel kezdődött. Advent adta elejét az egyházi évnek is. A Nap ilyenkor alacsonyan jár, ködösek a hajnalok, a rontást hozó sötét napok, de egyben a várakozás, a készület, a reménykedés időszaka ez. A hajdani falu népe a sötétség adta szorongást, szórtságot, a betegségnek ágyazó rosszat a karácsonyi készület rítusaival oldotta, zavarta el. Az ember testéből, lelkéből, s a rábízottak sokaságából is űzte a gonoszt, hiszen az ő dolga volt a Teremtő akarata okán, hogy a jószág az istállóban, ólban, a kert, a mező, az erdő, a vizek is épek maradjanak, rendezetten várják a gazdával együtt a csodát, a Nap téli fordulatát, Fény-Krisztus születését..."

Éljük át mindannyian e gondolatok mentén - mai viszonyainkhoz igazítva - a várakozást, a reménykedést, hogy Napfordulókor újból örülhessünk a fénynek, az új élet eljövetelének.

2010. november 15., hétfő

Kecskesajt svájci mintára

Mivel a vendégforgalom most a hétvégékre korlátozódott, több időm jut sajtjaim ízesítésének, elkészítési módjainak kísérletezésére. Ez egy csodálatos hobbi, s mivel a munka dandárját - élményeimet, próbálkozásaimat az interneten is megosztom, ezért rám találnak olyan sajtosok is, akik bizonyos területeken már előbbre járnak, mint én, s magánlevelezés útján megosztjuk egymással tapasztalatainkat. És épp ettől csodás ez a terület, hogy én még nem találkoztam olyan sajtossal, aki ne akarna a másiknak segíteni, jó szándékkal, tudással, ötletekkel. És ha magam járok utána a terület "nagyjainak", akkor is segítőkészséggel találkozom. Szeretnék neveket is megemlíteni, úgymint "sajtos Ferit" Körösladányból: nekem  - és sokunknak - ő az etalon, Pettenkoffer Vikit a Bácshegyről - Balatonfelvidék -, Nagyné Rózsát Polgárdiból, aki az Index sajtos fórumának egyik motorja, és legújabb sajtos barátnőm, Judit a Tisza mellékéről, akivel lovas témában is megértjük egymást. Remélem, senkinek nincs ellenére, hogy megemlítettem, hisz engedélyt nem kértem hozzá - lehet, hogy kellett volna?
Most azonban bemutatnám azt a sajtomat, aminek pácolását a svájci Appenzeller cég mintájára készítettem el, de hogy ne legyek elrablója az ötletnek, máris tettem bele egy apró változtatást, amitől, remélem, egyedivé és saját termékké sikerült varázsolnom ezt az önmagában is karakteres finomságot, amit úgy hívnak, hogy kecskesajt.
Ennek az ínyencségnek a bevonata a következő összetevőkből áll:
- ánizs, fahéj, szegfűszeg, bors, fehérbor, víz és só

Az extra összetevő - amitől mégsem Appenzeller, maradjon TITKOS! Aki megkóstolja, úgyis rájön:))
Ezzel a szósszal kell kenegetni a sajtot, amitől az csodás barnás-lilás árnyalatot nyer, és ha nem viszik el azonnal, az érés folyamán egyre inkább átitatja a sajtot. Én még nem kóstoltam édes összetevőkkel sajtot, ám ez valami csodás! És bocsánat, de ezt nemcsak én mondom, hanem van már egy-két kedvelője is ennek az íznek!
Úgy gondolom, a hagyományos fokhagymás és fűszeres ízek mellett nagyon is ott van a helye ennek az ízvilágnak a kecskesajtok között. Én mindenesetre beépítem a repertoáromba!





A kollekcióban a barnás-vöröses árnyalatú a cikk témáját képező  sajt ( diódarabok vannak a fatányéron), a hozzá hasonló színezetű az  füstölt bevonatú. Remélem, meg lehet különböztetni a kettőt.

2010. november 10., szerda

Állattörténetek III.

Ma a szárnyasok vannak porondon. Nem járnak túl jó idők a madarakra. Ez az időszak a vedlés,átalakulás időszaka,  s ebben az időszakban a tojástermelés visszaesik. A parasztasszony ilyenkor előveszi a nagykést, és úgy dönt, nem eteti tovább a tyúkot, több hasznot hoz a fagyasztóban üldögélve.
Nálunk is megritkítva van az állomány, férjemuram azonban úgy döntött: Asszony! Hagyd a maradék gyönyörű szárnyasokat élni, nem szekírozlak tovább azzal: hány tojás került ma a spájzba? Ha kell, megveszem a konyhára valót a Spárban! (Ilyen a modernkori főemlős, főleg, ha városból származik, és ha megrögzött állatbarát!)
Jó, de mit mondok a vendégnek? Kapirgálós tyúktojást ígérek, a nagyüzemivel becsapnám. A piaci tojás sem ugyanaz, mint nálam, hisz aki eladásra termeli a tojást, az ugyanúgy "tömörítve, táppal etetve tartja" a jószágot, hisz így hoz rövid időn belül hasznot. Ha én kimennék a piacra a tojásaimmal, 100 forintnál kevesebbért nem érné meg eladni őket. Ez az ára annak, hogy az állat a természetes módon csipegeti össze a tojástermeléséhez szükséges tápanyagot.
A májusi jérceállományomtól csak január környékén várom az első tojást, a gyöngyöseimről - arról a kettőről, akik kikeltek a 15 tojásból - csak a jóisten mondja meg, hogy tojók, vagy hímivarúak. Ezek a madarak rendkívül félénkek, még a jelenlétemre is - akitől a darált kukoricát, valamint a most zsenge tyúkhúrt is kapják - elmenekülnek védettebb helyre. Ha tisztes távolban tudnak, csak akkor merészkednek. elő. Egyelőre szárnyukat visszavágva tartom őket, hisz előzőleg olyan távolságokat bejártak napközben, hogy félő volt: róka lakomája lesz belőlük. És viszik magukkal a fiatal jérceállományt is, akikkel együtt lettek keltetve. A gyöngyös egyébként arról híres, hogy hangjával képes elriasztani a ragadozókat, így a baromfiállományra nézve is áldásos a tartása, de csak ha a madarak közelében van. Viszont szeret nagy távolságokat bejárni a táplálékért, és szeret fák ágain üldögélve nézelődni, kerregni. A jércéim pedig követik őket, holott ők nagyobb veszélynek vannak kitéve, lévén nem feltétlenül repülnek fel fára, ha veszélyt észlelnek.
Így most próbálom madaraimat a zárt baromfiudvarban - megnyírbált tollazattal - tartani, hogy se el ne repüljenek, se róka be ne tévedhessen közéjük. Ha szerencsével járok, újabb posztban közzéteszem:))

2010. november 8., hétfő

Új játszótér a faluban

Kicsit elmaradtam e bejegyzéssel, hisz már a hivatalos átadás is legalább két hete megtörtént.
Pályázati és önkormányzati forrásból - most már úgy kell írni, hogy az uniós normáknak megfelelő - játszótér készült a Bittva patak partján. Játszótér persze eddig is volt, de játékai elavultak, balesetveszélyessé váltak. Most a játszótér szép kerítéssel körbe van véve, és egyébként is: a hangulatos terepen valóban szép, szemet gyönyörködtető, mozgásra csábító játékok kerültek kihelyezésre, pihenőhelyekkel a megfáradt szülőknek. Itt biztosan nyugodtan magára lehet hagyni a kicsiket, ha a szülő esetleg egy könyvvel a kezében lecsücsülne, vagy csak elmélkedne magában. A faszerkezetek gondosan lecsiszolva - nehogy gyermekeink felsértsék bőrüket mindenféle faszilánkokkal - festésük, felületkezelésük talán még ehető, nyalható anyagból is van, hiszen uniós.
Persze leesni itt is lehet bármelyik szerkezetről, de hát a szülő azért van ott, hogy erre figyeljen. Mindentől nem tud megvédeni még egy ilyen minden szabványnak megfelelő játszótér sem.
Szép és hasznos területtel bővült kicsi falunk, s e játszótér nemcsak a helybélieknek, hanem remélhetőleg, az egyre népesebb vendéggyerekeknek is örömére szolgál.

2010. november 4., csütörtök

Mézes tarja - Bodzás módra

Már több, mint egy éve írom falusi naplómat, vendéglátásunkról, életünkről, és az egyik legfontosabb és leggyakrabban készített ételünk még fel sem került a blogba.
Az alábbi képen bemutatott remekmű - bár a fotója is az lenne! - tegnap vendégem asztalán landolt, és az utolsó pillanatban - sűrű elnézés kérések közepette csináltam róla ezt az esetlen fotót. Szerencsére J. - visszatérő kedves vendégem - nem vette zokon okvetetlenkedésemet, sőt, a dísztököt még ő tette a tányér mellé "koreográfiának".




Hát az esti lámpafény sokat ront az összhatáson, talán majd egyszer lesz sikerültebb kép is.
Kedves J.! Tudom, hogy kérted a husi receptjét, ám annyira sajtoztunk a búcsúzkodásnál - J. mind a hétféle kecskesajtomból vitt haza! -, hogy elfeledkeztünk a receptről. Hát íme, nagyon egyszerű, és ha egy-két trükköt betartunk, fenséges ízű húst varázsolhatunk az asztalra.
Az egyik trükk, hogy a húst hüvelykujjnyi ( női!) szeletekre vágjuk, és jól besózzuk mindkét oldalát. A másik trükk, hogy a húst nem klopfoljuk ki, nem roncsoljuk szét az izomrostokat.
Elkészítjük a mártást mézből, mustárból, olajból és fűszernek curryt adunk hozzá. Pontos adagokat nem tudok, én már "szemre" dolgozom. Na jó, azért a körülbelüli méretek:

Kb. másfél kiló sertéstarjához kb. 2 dl-nyi lesz a mártás, kb. fele-fele arányban a méz és a mustár, és kb. egy evőkanálnyi az olaj, egy kávéskanálnyi a curry. Alaposan összekeverem, egyneművé kidolgozom, majd ecsettel átkenegetem a hússzeleteket, és jénaiba fektetem, egy éjszakára hűtőbe teszem. Ezt is érdemes betartani, mert minél jobban átitatódik, pácolódik a hús, annál finomabb, porhanyósabb lesz. A maradék mártást ráöntöm a húsokra.
Másnap enyhén kizsírozott cserépedénybe teszem - ez is egy trükk, szerintem ebben elkészítve a legfinomabb! -és a mártást is mind ráöntöm. Ebben a pácban - és persze a kiengedett húslében fog a hús cserépfedő alatt megsülni, külön víz nem kell alá. Én 220 fokon sütöttem kb. egy órát. Félidőben már elkezdtem a fedőt emelgetni, és a szafttal a húst locsolgatni.Közben egyszer megfordítottam a szeleteket, így minden oldalán szép pirosra sült. Így a húsom nem szárad ki, vajpuha, omlós lesz, teljesen átitatódik a páclével, mégsem lesz édes az összhatás.
Az íz annyira fenséges, hogy köretnek nem kell más, csak egy egyszerű főtt rizs, némi petrezselyem dísszel a tetején, és szilvabefőtt!

2010. október 30., szombat

Állatmesék II. Úrnak születni kell

Mai mesém a macsekokról szól, igen, többes számban. Úgy emlékszem, nem írtam róla, hogy a nyáron nálam nyaralt macskák közül egyet örökbe fogadtunk, mert a másikat barátainknál a boxerok sajnos, a másvilágra küldtek. Így Macsó a mi macskánk lett, és Benőke - a baráték kisfia - tudomásul vette, hogy a cicát csak nálunk dögönyözheti és ha hagyja, kinyomhatja belőle a szuszt. Persze, ahogy nődögél ő is, meg a macska is, ez egyre kevésbé drasztikus...

Macsó délceg kandúrrá cseperedett, amilyen csúf volt cicaként, úgy szedi össze magát, biztos készül az ivarzásra, s hát ilyenkor nem árt a legjobb formát hozni...Bubu egyelőre - aki nőstény - kitúrja a tálkája mellől, s olyan vad morgással tartja távol Macsót az etetőedénytől, hogy még én is megijedek...De ha csak morogna! Látnátok, mekkora maflásokat ken le a kandúrnak, meg sem mer szeppenni, csak tisztes távolból kivárja, hogy mi marad neki. Hiába teszek neki külön tálkába, Bubu szemmel tartja mindkét tálat és félelmetes morgással nem engedi Macsót addig enni, míg ő jól nem lakott. Akkor bajusznyalogatás, nyújtózkodás, elégedett mormicolás, majd leheveredés a legközelebbi kényelmes, lehetőleg kipárnázott fotelba, székre, kályha mellé.
Ez napjában kétszer, reggel és este lejátszódik a konyhámban, napközben kihajtom őket egerészni. Este persze megesik a szívem rajtuk, s többnyire beengedem őket a sparhelt mellé. Legrosszabb esetben is az asztalosműhely nyújt nekik éjszakai szállást, s ez is pusztán Bubu miatt, akinek az ürítési szokásai még mindig nem szobabiztosak.
Képeim róluk:

És Bubu a háztetőn, na azért nem volt forró...

2010. október 29., péntek

Állatmesék I., avagy a kecske egy őszinte állat...

Azt hiszem, rég nem beszéltem állataimról, ezekről a gyönyörűségekről, napi boldogság- és örömforrásaimról:)) (A bosszankodás, méreg, fájdalom most nem blogtéma)
Kecskéimről írnék pár szót, kiknek létszáma megcsappant, hisz a gidák sorsa beteljesedett...
Talán vemhesek. Bár megírtam: semmi jelét nem láttam aktivitásuknak, míg a bakkecske körükben tartózkodott. Úgy képzeltem, hogy majd én meghatározom, hogy mikor szülessenek gidák, nekem mikor a legjobb, elválasztás, tejtermelés, legelés stb. okokból kifolyólag. Hát lehet, hogy befürdök az elképzelésemmel, és januárban kiderül, hogy a kecskék "betagadtak", és már csak azért sem vemhesültek...Azonban nem voltam mindig a jelenlétükben, például éjszaka sem, úgyhogy azért reménykedem, hogy a másfél hónapos bakkecsketartás meghozza a gyümölcsét.
Soványkodnak a legelők, a környezetünkben lévő rágnivaló területek is. Az idei nyáron végig csodás fű és bozóttermés volt, imádták is a lánykáim. Szinte egész nyáron szabadon, a szomszédunkban lévő lekerítetlen telken nyalánkodtak, és szépen gömbölyödtek. Azonban ahogy csappant meg a zöldterület, annál inkább kacsingattak másfelé, ami nekem nem kis fejtörést okozott. Egyre sűrűbben kellett rájuk néznem, s egyre sűrűbben kellett őket idegen területek felől elterelni. Jöttek is a szomszédok: innen is, onnan is  hiányzik egy-két ház elé ültetett kerti virág. Mert hát a kedvencük nekik a virágzó hajtás. Hát istenem! Kár, hogy így nem lehet őket szabadon tartani. Aztán a hab a tortán az volt, amikor egy magaslatról beugrottak a szomszéd kertjébe, ott is az eperágyásba. Jó, jó, ilyenkor már nincs eper, s nem is a kecskék miatt nem lesz már az idén, mégis... Ki kellett gondolnom, hogyan tovább. Ezekben a csodás, teljes szabadságban eltöltött napokon volt is tejecském szépen, csak úgy feszült a tőgyük a reggeli fejésnél!
A továbbiakban viszont ötméteres láncon kikötve tengették napjukat, nem mondom,, derékig érő dzsindzsásba vittem őket, de hát ez mégsem ugyanaz, mint a szabadon bóklászás, egyik bokortól a másikig, néha, ha ezt megunták, akkor a kövér füvet legelték órákig.
Summa summárum, amiért a főcímet kitaláltam: a fogvatartott napokon eleve nem adtak annyi tejet. Tincső egész belefogyott a sanyarú sorsba. Ibi viszont nem hagyta magát, ő a legidősebb köztük, s van már annyi firnyák benne, hogy tudja: amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra! Ő csontra lerágta mindennap a területét, sokszor jól körbetekerve  magát a bokrosokon.
Meghoztuk az új szénát és szalmát a birtokra, s most ebben a jó időben - s főleg, hogy már az udvarunkban sincs sok érték, amit lerághatnának, újból szabadon vannak engedve, most viszont csak területen belül. Minden ajtót, kerítést nyitva hagyok nekik, mégis legszívesebben a friss széna és szalmabála körül álldigálnak. Persze azért szemet vetettek a még ablakaimban lévő elérhető magasságú muskátlikra is, sőt, amit eddig elkerültek: megdézsmálták a rozmaring bokromat is. Egészségükre! A gyökere jó helyen van, jövőre majd újból kihajt. A tejecskémben viszont próbálom felfedezni a rozmaring ízét:))
És mitől őszinte állat a kecske? Hát épp attól, hogy a szabad tartást sokkal több tejjel hálálja meg. Most a laktációs időszak vége felé járva minden csepp kecsketej kincsnek számít, s ezért amennyire csak lehetséges, megpróbálom jólétüket szabad mozgástérrel kiegészíteni, keresgéljék csak meg saját maguk a mindennapi betevőjüket!
Imádom Őket!

2010. október 16., szombat

Ezt ették ma vendégeink...

Borsóbecsinált leves

Először is készítettem egy marhahúsos-csontos alaplevet. Ezt használtam fel később a leveshez, de a második fogáshoz is.
A leveshez hagymát dinszteltem kevés zsíron, majd hozzáadtam a kockára vágott zöldségeket (sárgarépa, fehérrépa, zeller, karalábé). Együtt pirítottam, majd egy kevés barnacukrot karamellizáltam benne, végül megszórtam pirospaprikával, bazsalikommal, őrölt borssal, borsikával és felengedtem az alaplével. Amíg a zöldségek puhultak, a marhacsontról lefejtettem a húst és felkockáztam. Kissé szálas volt, így kockáról inkább nem is beszélnék....Viszont vajpuha és ízletes volt.
Amikor a zöldségek félig megpuhultak, hozzávarázsoltam a mirelit borsót, és máris beleszaggattam az egy tojásból készített házi galuskát, aminek főzési ideje kb. megegyezik a borsóval.
Legvégül petrezselyemzölddel díszítettem a leves tetejét.

Fokhagymás nyúlcomb somlói mártással, krumpligombóccal

A nyúlcombot előző este fűszermártással átkenegettem (fokhagyma, rozmaring, bazsalikom, őrölt bors, borókabogyó őrlemény, só, olívaolaj), és felhasználásig hűtőben érleltem.
Másnap zsírral kikent kacsasütőben, kevés víz hozzáadásával sütöttem meg  200 fokon, közben gyakran locsolgatva a pecsenyelével.
A somlói mártás a következőképpen készült: zsíron egy kevés somlói olaszrizlinggel megpároltam két szép fürt szőlőt, pépessé karamellizáltam egy kevés cukorral, sóztam. Kihűlt állapotban botmixerrel pürét készítettem belőle.
A krumpligombóc a szilvásgombóc mintájára készült: héjában főtt krumplit hámozás és áttörés után sóval, borssal intenzíven megszórva, egy tojással elkeverve és annyi liszttel, amennyit felvesz, gyúrható tésztát készítettem, gombócokat formáztam, és bő, forró vízben kifőztem, olvasztott zsírba szedtem.




Tálalásnál a gombócokat szépen elrendeztem a fűszeres nyúlcombbal, kevés mártással meglocsoltam, a maradék mártást porcelántálban kínáltam e fenséges étek mellé, mely reményeim szerint híven reprezentálta az ŐSZ-t, a SOMLÓ-t, és a BODZÁS-t is!

2010. október 10., vasárnap

Öko-, vagy bio- ?

Mindig gondban vagyok, amikor ezeket a szavakat hallom, vagy használnom kellene. Jelentésük tartalma számomra nem egészen tisztázott, viszont nagyon divatosak. Vendégcsalogatóak, ahogy látom. Azonban mindig tartózkodtam attól, amit magam is csak félig-meddig értettem, bizonytalannak tartottam , így soha nem definiáltam magamat és tevékenységemet ezekkel a szavakkal.
Ezért is lepett meg, amikor hétvégi túrázók ilyetén útbaigazításokkal tértek be portámra, hogy itt ökogazdaságra lelnek.
Hát már a mezei kecsketartás ebbe a fogalomkörbe tartozna? Pláne három "szem" anyakecskével? Nézzünk körül egy kicsit a Wikipédián, mit írnak az ökológiáról?
Én bevallom, elvesztem a fogalmak számomra zűrzavaros útvesztőjében, próbáltam beazonosítani a tudomány centrális nullhipotézisét, potenciális és realizálható nichéjét a falusi kecske- ló- és baromfitartásomra, de őszintén elakadtam. Ez egy tudomány, vizsgálódik, következtetéseket von le.
Én is. Bár nem ezekkel a szavakkal.
Lehet, hogy a túrázók csalódással mentek el tőlem, viszont nekem kellett korrigálnom - tudatlanul -, hisz semmiképp sem akartam azt, hogy a szó köré épített - valósnak vélt - tartalmat ne kapják meg nálam. A falusi porta kifejezésnek nincs akkora varázsa - sajnos -, mint a bionak, vagy ökonak.
Alig egy órával az ökofarmot kereső túrázók után egy kedves baráti társaság toppant be hozzám kecskesajtkóstolóra - épp, mikor tíz főnek szaggattam ki a nokedlit a marhapöri mellé. Ha bárkinek van elképzelése arról, milyen egy konyha akkor, amikor ekkora feladat előtt áll, az elképzelheti, hogy milyen körülmények közt szolgáltam ki az érdeklődőket. Szerintem boldogan és elégedetten távoztak, megjegyezve, hogy a kecskesajt mellé a körte kiváló párosítás!

2010. október 3., vasárnap

A paraszti konyha

Pár száz év alatt óriásit változott a világ. Más a jelentése ma már egy csomó szónak, mint akár a középkorban. Ki a falusi, ki a paraszt? A XX. század óta már pejoratív értelme is van ennek a szónak, ami falusit, a föld megmunkálásából élőt jelenthetett valaha. Én tán az vagyok? Nincs földem, kertem, mégis tartok állatokat, s ráadásul városból jöttem ki falura. Akkor most én paraszt vagyok vagy sem? Magam semmiképp sem definiálnám parasztnak, de még falusinak is csak csínján...magamat. Akkor az én falusi vendéglátásom most micsoda? Ezer a kérdés és ugyanennyi válasz adható rá. Úgy gondolom, vendégkönyvem bejegyzései válaszokat, érzéseket tükröznek: ki mit várt és élt át a nálunk töltött napokban. Hogy ilyen a mai magyar falusi vendéglátás általánosságban? Honnan tudhatnám, hisz nem jártam más helyeken. Én a magam módján próbálom megvalósítani. Keresem a válaszokat és megmutatom, mi hogyan élünk ma, falun.
A gasztronómia és vendégeink falusi étkekkel való ellátása pedig szívügyem.. Legnagyobb kihívás, amikor vendégeim egy előre megrendelt étel elfogyasztása után teljesen rám bízzák a kosztolásukat. Ez nagy megtiszteltetés és komoly feladat.. Ezért nagy hangsúlyt fektetek a saját és a helyben termelt alapanyagok felhasználására, valamint folyamatosan tanulmányozom a régi korok paraszti ételeit, és sok-sok kísérlet után egyet-egyet átültetek étlapomba. De ugyanígy odafigyelek a különféle diéták előírásaira és a modern élelmiszer technológiákra is. A vidéki ízek ötvözetében már alkalmazom a keleti fűszereket (bors, koriander, gyömbér). A kenyeret hagyományosan magam dagasztom, de már malomipari lisztből, ami nem ugyanaz, mint sokszáz éve. Használok saját készítésű kovászt, de élesztőt, szárítottat is...Kézzel fejem kecskéimet, a sajtot magam dolgozom fel egyszerű eszközökkel, mint réges-rég is. Az ízesítésük, érlelésük már újkori.
Szóval falusi konyhám már akár az "intergalaktikus" jelzőt is viselhetné,  mégis egyedi és megismételhetetlen: ez pedig a háztájimban megtermelt húsféleségeknek köszönhető. Nyulaim, kecskéim, tyúkjaim kizárólag környékbeli gabonát esznek, illetve a környező legelőket legelik, így garantálva húsuk legkiválóbb minőségét.
A paraszti konyha évszázados fejlődéséről a következő linken lehet érdekességeket olvasni:

http://www.prokontra.hu/content/view/139/2/

És hogy kép is legyen a poszthoz, ezt a címet adhatnám fotóimnak: Faluhelyen, sparhelten

2010. szeptember 26., vasárnap

Kirándulás a Somlóra

Ha szeptember, akkor szüret, ha szüret akkor mulatság is, és sok-sok helyen borvigadalom, e nemes nedű ünneplése, jókedv, kacagás, poharak koccintása, borok kóstolgatása.
A minap mi is hasonló élményekért indultunk neki a Somlónak, ami talán a legkisebb borvidéke Magyarországnak. (Bár újabban emlegetik a pannonhalmi-apátsági borvidéket is, mint legfiatalabbat)
Persze volt a kirándulásnak üzleti oka is, hisz egyrészt kapcsolatokat  keresgélünk vendéglátásunkhoz, illetve jó borokat esetleges borvacsorákhoz a falusi vendéglátásba, másrészt Feri legújabb portékájának - gyönyörű, antikolt kivitelezésű, luxus bortartóknak keresünk piacot. Erről majd egy későbbi posztban írok.
A Somló hegy lábánál mindjárt betértünk a Csordás-Fodor borházba, ahol kellemesen elidőzgettünk, Feri rizlinget, furmintot kóstolgatva, én maradtam a szőlőlénél. Érdemes a linkre rákattintani, mert egy nagyon szépen megkomponált borházba látogathatunk el virtuálisan.
Meglátogattuk a Tornai pincét is, ahol hipermodern üvegcsarnokos, körpanorámás kóstolóhelyen szürcsölgethettünk. Tényleg 21. századi, bár én szívem szerint maradok a pókhálós, kissé dohos, hordószagú pincéknél.
És akkor álljon itt egy idézet Hamvas Bélától, aki nagy kedvelője és értője volt a somlainak:

Ott, ahol a Bakony hegység lankái már síksággá szelídülnek és a Kisalföld lapálya kezdődik, a két táj határán emelkedik a Somló hegy magányos, csonka kúpja. A Somló igazi kincse a szőlő. A sajátos mikroklímájú, valamint különleges összetételű talaja miatt sajátos és egyedi a "hegy levének" íze és illata.
 
A somlói hazánk legkisebb borvidéke, mivel egyedül a Marcal-medencéből oázisként kimagasló tanúhegy lejtőire korlátozódik. Éghajlata kiegyenlített, kontinentális. Viszonylag korán tavaszodik, a nyár általában nem igazán forró, az ősz kellemesen meleg és hosszú. Az itt termett borok savban gazdagok, kemény karakterűek, testesek, teltek, diszkrét illatúak, általában lassú fejlődésűek: hosszú ideig érnek és későn öregednek. Csak fehérbor-termő vidék. "Minden bor ugyan társas, és igazi lényét akkor tárja fel, ha közösségben isszák, a somlai a magányos itala. Annyira tele van a teremtés mámorának olajával, hogy csak kellően elmélyedt, végleg elcsendesedett, kiegyensúlyozott magányban szabad inni. A bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt". (Hamvas Béla) 

Felbaktattunk a lejtőkön a legújabb építkezésig, a Kreinbacher birtokig. Itt valami csodálatos látvány fogadott a szépen gondozott tőkék közt, bár borús volt az idő, nem kedvezett túlságosan a fotózásnak, főleg normális nagylátószög nélkül. Azért idebiggyesztek egy-két képet, kedvcsinálónak:






Jól látszik, hogy az Uzsáról felhordott 3000 köbméter bazalttal erősítették meg a teraszokat, és a birtokra felvezető utakat , valamint a borház, kóstoló is ebből épült meg. Az építkezés még folyik, s remélhetőleg hamarosan többet is lehet majd hallani boraikról. Ahogy olvastam oldalukon, a hagyományos fajták mellett a syrah nevű kékszőlővel is próbálkoznak, és lesz majd pezsgőgyártás is...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails