2009. szeptember 29., kedd

Újra itthon !

Hazaérkezett Ibi és Gitta, újra teljes a kecskelétszám! E két kedves négylábú áprilistól mostanáig egy faluszéli vegyes birka- és kecskenyáj lakója volt, azzal a nem titkolt célzattal, hogy vemhesüljenek az ottani derék bakoktól. A tavalyi fedeztetési szezonunk ugyanis teljes csőd volt... Ajándékba kaptunk egy gyönyörű, fültetkós bajor tenyészbakot, aki ugyan bakolni tudott, de tenyészértéke egyenlő volt a nullával :( Ezt a derék állatot aztán továbbadtuk falubeli ismerőseinknek, azzal a szent meggyőződéssel, hogy nekik is csoda-gidáik szülessenek. Hát bizony, áprilisra kiderült, hogy se nálam, se ismerőseinknél nem lesznek gidák. Inkább nem részletezem ismerőseink véleményét, s azt a napot, amikor Sátánt - ő volt a szegény delikvens - kötőféken visszahozták nekünk. Ajándékba. Mi még tartottuk egy pár napig, aztán mi is visszaajándékoztuk annak, akitől kaptuk. Szóval hányatott élete van Sátánnak, az már szentigaz.
Azonban kecsóink ki vannak gömbölyödve, Ibi tőgye csaknem a földet éri, lehet, hogy még az idén gidák lesznek...?
A két leányzó hamar visszaszokott az istállós tartásra, szemmel láthatólag nem feledték el jó helyüket, és hát engem se...:) Itthon nem kell megküzdeniük a betevőért, legelhetnek is, de ha éppen nincs kedvük, a szénarácsban mindig van rágcsálnivaló. Este pedig az istállóban ropogós zabocska várja őket, ennek a nyájban híján voltak, pedig kedvenc csemegéjük.
Kutyáink közül Pulót eddig nem ismerték, azonban a nyájban hozzászoktak a terelő pumikhoz, úgyhogy kellő félszegséggel viseltetnek Pulóval szemben, aki hol elől, hol hátul akar beléjük csípni, amíg áttereli őket az istállóból az udvarra.
Kíváncsian várom, hogy lánykáim hordó hasából előbújnak-e majd a gidák, vagy csak szénától vannak kigömbölyödve? Íme, ők:

2009. szeptember 25., péntek

Piacon és bevásárlókörúton

/s1600-h/P1070524.JPG">
Ezen a gyönyörű, nyáriasan meleg napon elkapott a "piacolós" kedvem, így beautóztunk P.-ra a hétvégi zöldség-gyümölcs bevásárlásunkat megejteni. Mindig rabul ejt a piacok forgataga, és pláne ezidőtájt a választék bősége, és az árak olcsósága. Imádok a kofákkal beszélgetni, alkudozni, és mindig rám tudják sózni a portékájukat :) Szőlő, alma, körte, rebarbara került a kosárba és a hétvégi levesnek való zöldségeket is megvettem.

A halasboltban pedig hozzájutottam pisztránghoz, s a fantáziám újból működésbe lépett, aminek a következménye a mai ebéd lett, receptjét megosztom veletek:

Roston sült pisztráng krumplipürével, rebarbaramártással

A pisztrángot megtisztítottam, fejétől-farkától megszabadítottam. (A macskáknak is kell valami...) Két centis darabokra vágtam, és só-bors-olaj-citromlé keverékével jól bedörzsöltem, a sütő grillrácsán 5 perc alatt puhára sütöttem.

Krumplipürét készítettem másfél kiló krumpliból, vajjal, tejjel, sóval, borssal, őrölt szerecsendióval ízesítettem.

A rebarbaramártáshoz a növénykét vékonyan meghámoztam, karikára vágtam, és kevés vízben puhára főztem. Fahéjjal, vaníliás cukorral édesítettem - aki nem ismeri: a rebarbara alapból savanykás ízű, némi cukrozás nem árt neki. Tejszín és liszt keverékével összeturmixoltam, az eredmény e képen látható:/s1600-h/P1070564.JPG">

2009. szeptember 23., szerda

Döbrönte Várünnepség 2009 szeptember 27


Mai bejegyzésemet egy hétvégi esemény inspirálta, amely a szomszédos Döbröntén lesz, és az évente egyszer megrendezésre kerülő várjátékok vannak a középpontba állítva. Lesz persze lovasverseny és kézműves kirakodóvásár, bábjátékok, operett, tánc a színpadon és koncertek. Megpróbálom a teljes programot átmásolni, hátha sikerül...:)
Ha valakinek kirándulhatnékja támadna errefele - Bakony - Pápa - Ganna - Döbrönte látnivalókkal, szálláshelyül a Bodzás Vendégház még szabad ezen a hétvégén!Programok:
10.00 órától FELVONULÁS - zenél a Téti Fúvószenekar a Sárvári mazsorett kíséretében
10.30 órától MEGNYITÓ a szabadtéri színpadnál. Köszöntőt mond: Gőgös Zoltán a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Államtitkára
11.00 órától Sztárvendég: SOMLÓ TAMÁS
12.30 órától Forrás Színház gyermekműsora, Csalóka Péter zenés mesejáték
13.30 órától SPEAK UP zenekar Pápa
14.30 órától Black Bunny klub műsora
15.00 órától Operett slágerek Pápa város Bárdos Lajos Vegyeskar előadásában. Vezényel: Fehér Ferenc karnagy
16.00 órától Munkácsy Zenestúdió műsora
17.00 órától Sztárvendég: LOLA
18.00 órától Amatőr együttesek bemutatkozása
20.00 órától TŰZIJÁTÉK, majd PIRAMIS koncert

Sportprogramok:
10.30- 18.00 Lovasverseny a lovaspályán
14.00 órától Buck Viktor csikós lovasparádé bemutatója
16.00- 18.00 Tűzoltóautó bemutató

A Szarvaskő várromnál…
12.00 órától Lovagi torna az I. András Lovagrend előadásában

Kiállítások:
A Művelődési Házban: Várak 2009. (Döbrönte)
címmel a Veszprémi Múzeumi Igazgatóság
jóvoltából

2009. szeptember 17., csütörtök

Kreatívkodom a konyhában

Bizonyára sokan jártatok már úgy - így nyár vége felé különösen -, hogy hirtelen tele lett a kamra tökfélékkel. Akinek van kiskertje azért, akinek nincs - mint nekem se -annak azért, mert kiskerttel rendelkező barátai nem győzik a felesleget átadni. Zsenge tök, cukkini, patisszon árasztja el a kamrát, meg persze egy csomó, kovászolásra már alkalmatlan felmagzott uborka. (Ezek nálunk a kecskék, nyulak kedvencei!)
Így hát volt az elmúlt hetekben grillezett tök, töltött zukkini, tökfőzelék, ecetes tök, rántott patisszon, patisszon savanyúságnak, soroljam még?
Ma pedig az utolsó zukkiniból és patisszonból - saját fejem után - rakott zukkinit csináltam a következőképpen:

Hozzávalók:

1 zukkini
1 patisszon
2 fej hagyma
liszt, olaj
40 dkg darált hús
fokhagyma, bazsalikom, kakukkfű
fél kg száraz kockatészta
1 kisüveg paradicsompüré
A besamelhez:
2 ek.margarin
liszt
kb. fél l tej
1 tojássárgája
só, bors, őrölt szerecsendió, apróra vágott zellerlevél.

Az elkészítése kis türelmet igényel - és meglehetősen sok mosogatnivalót hagy maga után:(
Először is a felkarikázott tökféleségeket lesózom, meghintem liszttel. A wokban olajon megpirítom mindkét oldalukat, és félreteszem.
A darált húst apróra vágott hagymán megdinsztelem, sózom, borsozom és a paradicsompürével 10 perc alatt puhára főzöm. Tettem bele fokhagymát, bazsalikomot és kakukkfüvet is.
Elkészítettem a besamelt: a margarinba belekevertem a lisztet - rántás sűrűségűnek kell lenni, világosra pirítottam és lassanként öntöttem fel a tejjel. A pudingnál hígabbnak kell lennie. Amikor langyosra hűlt, belekevertem a tojássárgáját a sót, borsot, szerecsendiót és a vágott zellerzöldet. (Imádom, nálam mindig van lefagyasztva, szinte mindenbe használom )
Közben kifőztem a tésztát, és nekiálltam a jénaiba rétegezni. (Amit előtte kiolajoztam).Legalulra tészta került, rá a paradicsomos darált hús, erre a sült tökök, majd a besamel, és így folytattam, legfelül besamel került, amibe utoljára reszeltem egy kis saját készítésű kecskesajtot. Előmelegített sütőben szép pirosra sütöttem a tetejét. Íme:


Jó étvágyat hozzá!

2009. szeptember 9., szerda

Születésnap


Harsonák zúgjatok, harangok konduljatok, madaraim trillázzatok, szép napra ébredtünk, ma van a szülinapom! Már hosszú ideje nem számít, hányadik! A nyárvégi virágok ma csak nekem nyílnak - miért is ne!
Délelőtt füvet kaszáltunk a lovaknak, s a mobilposta meghozta a soros sárga csekkeket.
A mai nap is csak olyan, mint a többi.

2009. szeptember 8., kedd

Szöllő, a félénk vizsla


Terveim szerint az elkövetkező napokban bemutatom az állataimat, képekkel. A mai bejegyzéshez Szöllő adta az ihletet, aki már három hónapja játssza a sértettet, egész pontosan azóta, hogy Puló betette lábát a portánkra. Puló egy egyéves kan puli, és mivel valaki "ittfelejtette" a faluban, hát befogadtuk. Nem is volt baj, úgy egy hónappal ezelőttig, amikor is hatalmas és véres csatában megmérkőzött a két eb az udvar második kutyája címért.Az első és megfellebezhetetlen az Leó, a németjuhász-újfundlandi keverék veterán kutya. A csatát Szöllő elvesztette: eddig a napig ő volt a második. Sajnos, a verekedés óta ritkán látjuk, bár eddig is csavargó volt, most egyre kevesebbszer óhajt egy levegőt szívni Pulóval. Sok-sok szeretet és simogatás kell neki - meg persze finom falatok -, hogy ideig-óráig az udvarban tartózkodjon.
Szóval fel van adva a lecke háromkutyatartásból...

2009. szeptember 2., szerda

Man Doki Soulmates

A videosávban található zenekarral pár napja találkoztam élőben Győrben. Fergeteges volt, elvarázsolt, megborzongatott, felkavart. Pár percre hallgassatok bele...

Hurrá! Sikerült!


Sok-sok kattintgatás után összejött az első mondat.
Blogomba reményeim szerint bepillantást engedek falusi életünkről, munkámról, állataimról, a falusi vendéglátásról, talán egy kis gasztronómiáról,és Feri asztalosmunkáiról, gyönyörű antikolt, méhviaszolt fenyőbútorairól, mellyel A Bodzás Vendégház is fel van szerelve.

Az első bejegyzésem

Kíváncsian várom, sikerült-e megjelenítenem leendő blogomban az első mondatokat...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails